bűncselekmény

2020.11.24. 23:35

Csalók egymilliárd dollárral rövidíthették meg Kalifornia államot

Fegyencek adatainak felhasználásával nyújtottak be hamis munkanélkülisegély-igényléseket, amelyeket ki is fizettek.

Egymilliárd dollárral (csaknem 304 milliárd forint) rövidíthették meg Kalifornia államot csalók fegyencek adatainak felhasználásával benyújtott hamis munkanélkülisegély-igénylésekkel – közölték a hatóságok kedden.

Ez lehet az állam történetének legnagyobb költségvetési csalása az ügyészek szerint.

„Állami szinten legalább több száz millió dollárról van szó, de akár egymilliárd is lehet a kár” – mondta Vern Pierson, El Dorado megyei ügyész, hozzátéve: rendkívül csekély az esély arra, hogy az állam visszaszerezze a pénzt.

Egyelőre név szerint 20 ezer olyan munkanélkülisegély-igénylést azonosítottak, amelyeket fegyencek adataival nyújtottak be. Ezekre az állam 140 millió dollárt fizetett ki; 420 ezer dollárt papíron olyan elítélteknek utaltak át, akik a siralomházban a kivégzésükre várnak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a csalást maguk az elítéltek követték-e el, vagy az adataikat megszerző csalók. Az ügyészek rámutattak: a kaliforniai munkaügyi hatóságok nem ellenőrzik, hogy a segélyigénylők nincsenek-e börtönben, ami lehetőséget adott a csalásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában