Ország-világ

2020.11.06. 12:59

Kásler: egy hónap múlva érezhetjük a szigorítások hatását (videó)

A koronavírus-járvány természete megváltozott: a tavaszi időszakhoz képest két, két és fél héttel előre tudunk tervezni, az intézkedések hatása viszont megnyúlik. Ezeknek az eredményeit 4-6 hét múlva élvezhetjük – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben műsor legújabb adásában, ahol beszélt az öttagú javaslattevő bizottság felkérésének okairól és a magyar kardiológiai ellátórendszer megerősítéséért kezdődő fejlesztésekről is a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben.

Fotós: Kovács Tamás

A járvány természete megváltozott, így a tavaszi 3-4 héttel szemben most 2, 2 és fél héttel előre tudunk tervezni. Ez az időszak lerövidült, ugyanakkor viszont az intézkedések hatása megnyúlik. Tehát ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd 4-6 hét múlva élvezhetjük – hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta,

a járvány terjedése rendkívül dinamikus szakaszba lépett, 11-12 naponként megduplázódik a fertőzöttek száma,

ezért a kormány olyan intézkedésekre kényszerült, amelyek eléggé rugalmasak és határozottak ahhoz, hogy szigorúbban lehessen ellenőrizni az eddig hozott rendelkezéseket.

Tavasszal a gócok kialakulásáig jutottunk el – emlékeztetett, visszautalva a Pesti úti Idősek Otthonára, egy-két kórházra és más közösségekre. Ezzel szemben

a járvány jelenlegi fázisában közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet, úgy hogy akár nem is tud róla

– hívta fel a figyelmet.

Az állami kórházak vezető tisztségére javaslatokat tevő bizottság felkéréséről elmondta: ez a magyar egészségügy teljes átalakulásának a része, de nyilvánvalóan összefügg a járvánnyal is, ami rendkívül markánsan mutatott rá a magyar egészségügy erősségeire és hiányosságaira is. Ennek megfelelően rendkívül sokirányú átalakítás kezdődött meg – részletezte.

Átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, a megyei kórházak felértékelődnek, a városi kórházak pedig az alapellátást fogják össze.

Elmondása alapján éppen ezért kértek fel olyan szakértőket, akik ismerik a magyar kórházak világát, vezetőiket, hiszen az egyéni döntések helyett a közmegegyezés a cél.

A miniszter továbbá „bravúrnak” nevezte a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben kezdődő 1,6 milliárd forint értékű fejlesztést, amely az egész magyar kardiológiai ellátórendszer színvonalát meghatározza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában