Járvány

2020.11.12. 12:05

Kórházban ápolják a megfertőződött ukrán elnököt és kabinetfőnökét

Kórházba szállították Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és kabinetfőnökét, Andrij Jermakot, akikről néhány napja derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttek lettek – közölte csütörtökön az ukrán média, Jermak tanácsadójának, Mihail Podoljaknak a közlésére hivatkozva.

Podoljak elmondása szerint Zelenszkij és Jermak számára a kijevi Feofanija klinikán megteremtették a hivatalának ellátásához szükséges munkakörülményeket.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint az elnöki hivatal több más munkatársa is elkapta a Covid-19 betegséget. Az ukrán államfő egyik szóvivője elmondta: Zelenszkij azért döntött úgy, hogy kórházba vonul, hogy megfelelően elszigetelje magát, és ne fertőzzön meg senkit. A szóvivő szerint az elnök egészsége nincs komoly veszélyben.

Zelenszkij hétfőn számolt be róla, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Úgy tudni, hogy a napokban az ukrán pénzügyminiszter, a védelmi miniszter, a házelnök és a miniszterelnök-helyettes is megfertőződött. Az ukrán törvényhozás tagjai közül már többtucatnyian fertőződtek meg koronavírussal.

Zelenszkij felesége és hétéves fia a nyáron átesett a fertőzésen.

Ukrajnában szeptember végén kezdett el meredeken emelkedni a koronavírus-fertőzöttek száma, és októberben, illetve novemberben sem csökkent a járvány terjedésének üteme. A kijevi kormány válaszul számos óvintézkedést meghosszabbított az év végéig. A kabinet szerdán országos vesztegzárat rendelt el a hétvégékre.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter csütörtökön elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 11 057 fertőzöttet regisztráltak, ami újabb napi rekord, és további 198 koronavírusos beteg hunyt el. Ukrajnában ezzel félmillió fölé, 500 865-re emelkedett az eddig megfertőződöttek száma, illetve 9145-re a halálos áldozatoké.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában