Választás

2020.11.02. 20:53

Trump: a republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks

A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-karolinai Fayetteville-ben, négy tagállamot érintő kampánykörútjának első állomásán hétfőn.

Kedden győzni fogunk ebben az államban is mondta Trump, hozzátéve: a korábbinál is nagyobb győzelmet fogunk aratni. Újraválasztása esetére további adócsökkentéseket, a rendőrség és a katonaság támogatását, a fegyvertartást biztosító alkotmány-kiegészítés és a vallásgyakorlás szabadságának védelmét ígérte.

Életpárti vagyok hangoztatta, amire a jelenlévők ovációban törtek ki.

Az elnök ostorozta a vetélytársa, Joe Biden demokrata párti elnökjelölt előnyét mutató közvéleménykutatásokat, és Joe Bident és fiát, a feltételezett korrupciós ügyekbe keveredett Hunter Bident. Az ifjabb Bidenről azt mondta: olyan, mint egy porszívó, járja a világot, megy az apja után és felszedegeti a morzsákat.

Trump lejátszott egy rövid videót is, amely mint hangoztatta összeállítás volt Joe Biden szótévesztéseiről, vagy arról, hogyan vesztette el beszéd közben a fonalat és zavarodott bele a mondandójába.

Kilátásba helyezte, hogy pert indít, amennyiben Pennsylvaniában a választások után három nappal beérkezett levélszavazatokat is be akarják számolni az érvényes voksok közé. Ebben a tagállamban a helyi alkotmánybíróság döntése tette lehetővé ezeknek a levélszavazatoknak a figyelembe vételét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában