2020.12.20. 07:52
Ajánlást adtak ki az allergiások oltására az USA-ban
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -Megelőzési Központja (CDC) közölte szombaton, hogy vizsgálja a koronavírus-oltásoknál néhány esetben felmerült allergiás reakciókról szóló jelentéseket, egyúttal ajánlást adott ki arra vonatkozóan, hogyan kell eljárni a korábban allergiás sokkon már átesett személyek esetében.
Az Egyesült Államok-szerte szombat reggelig beadott több mint 272 ezer oltásból péntek estig hat esetben jeleztek súlyos allergiás reakciót, köztük egy olyan embernél, akivel korábban már előfordult ilyen más oltásoknál.
A járványügyekben illetékes hatóság leszögezte, hogy nem adhatják be a második adagot azoknak, akiknél súlyos reakciót váltott ki a Covid-19 betegség elleni valamelyik vakcina első adagja. Az ügynökség emellett arra figyelmeztetett, hogy az oltási helyszínként kijelölt kórházaknak feltétlenül rendelkezniük kell az allergiás sokk kezelésére szolgáló adrenalin-gyógyszerrel.
Külön felhívták a figyelmet arra, hogy el kell kerülniük az oltást azoknak, akiknek volt már allergiás kórelőzménye korábban az új vakcinák bármelyik összetevőjével kapcsolatban, ezért az erre hajlamosaknak konzultálniuk kell orvosukkal.
A más típusú – gyógyszerek, élelmiszerek, állatok, latex vagy környezeti körülmények okozta – allergiától szenvedő emberek ugyanakkor megkaphatják az oltást.
Az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) eddig két gyártó, az Pfizer/BioNTech, illetve a Moderna oltóanyagának szükséghelyzeti alkalmazását engedélyezte. Az országos oltási kampány az előbbi vakcinával kezdődött el múlt hétfőn, míg a Moderna vakcináját csak ezen a hétvégén kezdik kiszállítani az országban.
Egészségügyi illetékesek szoros figyelemmel követik az oltások esetleges mellékhatásait.
Az oltás beadását követően a beoltottaknak egy rövid ideig a helyszínen kell maradniuk arra az esetre, ha bármilyen nem kívánt reakció lépne fel náluk. A CDC közlése szerint az eddig jelzett súlyos allergiás reakciók mind a megfigyelési időszak perceiben történtek, így a páciensek azonnali ellátásban részesültek.
Enyhébb mellékhatásokat, amelyek a beoltottakat akadályozták szokásos tevékenységük végzésében, eddig a beoltottak kevesebb mint 1,5 százalékánál tapasztaltak – tette hozzá a CDC.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg