2020.12.26. 11:31
Beadták az első adag koronavírus elleni vakcinát Magyarországon
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa beadta az első koronavírus elleni védőoltást Magyarországon szombaton.
Szlávik János infektológus főorvos beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Kertész Adrienne osztályvezető főorvost a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án.
Forrás: MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd
A főorvos a közmédiának nyilatkozva azt mondta:
a mostaninál nagyobb mennyiségben érkeznek majd vakcinák a következő időszakban, de az első szállítmány kiemelten fontos a koronavírus elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók számára.
Szlávik János kiemelte: sok eredmény igazolja, hogy az oltás biztonságos. Ugyanolyan mellékhatások fordulhatnak elő, mint a korábban megismert oltásoknál: enyhe bőrpír, az oltás helyén egy kis fájdalom, másnap egy kis hőemelkedés, izomláz.
A Pfizer-típusú vakcina esetében azoknál kell fokozott óvatossággal eljárni, akiknél korábban súlyos allergiás reakció, sokk alakult ki valamilyen étel vagy ital miatt. Szlávik János viszont megjegyezte: az eddig beadott oltásoknál elenyésző számban fordult elő ilyen reakció és az is átmeneti volt.
Az M1 aktuális csatornán az egyik beoltott, Kertész Adrienne, a Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll osztályának osztályvezető főorvosa azt mondta:
régóta várta, hogy megkaphassa az oltást, mert ettől függ, hogy tovább tud-e biztonságban, nyugodtan dolgozni.
Debrecenbe is megérkeztek a vakcinák
Debrecenbe is megérkeztek a koronavírus elleni vakcinák – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombaton kora délután.
A helyszínen tartózkodó tudósító azt mondta: Debrecenben mintegy 6 ezer egészségügyi dolgozó van, és harmaduk, vagyis kétezer ember döntött úgy, hogy kéri az oltást.
A hajdú-bihari megyeszékhelyen vasárnap kezdik az egészségügyi dolgozók oltását – mondta az M1 tudósítója.
Borítókép: Szlávik János infektológus főorvos beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Kertész Adrienne osztályvezető főorvost a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)