2020.12.14. 15:57
Gyurcsány Ferenc eldöntötte, a felesége lesz a baloldal kormányfőjelöltje
Ha lesz a Demokratikus Koalíciónak miniszterelnök-jelöltje, akkor a feleségem lesz az – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc.
A pártelnök az új Indexnek adott interjújában beszélt erről, aki ezzel tulajdonképpen eldöntötte, hogy Dobrev Klára lesz a baloldal közös kormányfőjelöltje. A baloldali pártokat marionettfiguraként mozgató politikus a beszélgetés során a közös lista miatt megzsarolta a Jobbikot – összegzi az Origo.
„Ahol most maga ül a nappalimban, ott sokan megfordulnak mostanában. Én pedig reggeltől estig csak ülök itt, és beszélgetek. Semmi mást nem csinálok, ülök és beszélgetek” – kezdte az interjút Gyurcsány Ferenc, ami ha egy kicsit is igaz, azt jelenti, hogy központi szerepe van a baloldalon.
Irányítja a baloldalt
Később jól észrevehetően érzékeltette is, hogy a baloldali pártok úgymond a zsebében vannak, több alkalommal is olyan megjegyzést tett, amivel nyomatékosította saját és pártja vezérszerepét – értékeli a lap.
Zsarolja a Jobbikot
A baloldali összefogásra kitérve Gyurcsány külön kiemelte, hogy mára már megvannak a baloldali pártok együttműködésének feltételei, és létrejött az „ellenzéki választó”.
„Nem DK-s, nem momentumos, nem jobbikos. Ellenzéki” – ismertette a baloldali szavazó prototípusát a pártelnök.
A baloldali összefogás kapcsán elmondta, hogy a pártelnökök, társelnökök nagyjából havonta egyszer találkoznak, a különböző munkacsoportokban pedig legalább heti egyszer egyeztetnek. Gyurcsány elárulta azt is, hogy karácsonyig még egyszer összejönnek a baloldali vezetők. Meglátása szerint a találkozón egyértelműen az a legfontosabb kérdés, hogy a Jobbik igent mond-e a közös listára.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)