Ország-világ

2020.12.14. 08:16

Hiába tagadja, korábban beismerte a csempészést az MSZP politikusa

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának közlése szerint „a baloldali botrány főszereplője”, Legény Zsolt korábban beismerte a cigarettacsempészést, és ezt két magyar konzul is hallotta.

Menczer Tamás a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban emlékeztetett: Legény Zsolt kijelentette, nem tudja, hogy került a cigaretta a csomagtartójába, „csak úgy ott volt”. Ehhez képest, amikor a vámosok az ukrán–magyar határon elkapták, és látta, hogy elkerülhetetlen a csomagtartó kinyitása, több tanú jelenlétében, jól érthetően azt mondta:

„Na jó, cigi van benne.”

Vagyis Legény Zsolt beismerte a csempészést – tette hozzá az államtitkár.

„Nincs két baloldal, egy baloldal van: hazugok, tolvajok, seftesek”

– hangsúlyozta Menczer Tamás.

A szocialista politikus csütörtökön bukott le az ukrán–magyar határon. Autójának csomagtartója cigarettával volt tele, de állítása szerint ő maga nem tudott erről. Legény Zsolt korábban az MSZP országgyűlési képviselője, valamint a párt országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnöke volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában