2020.12.16. 17:16
Hidvéghi: Gyurcsányné és a baloldal minden határt átlépett a Magyarország elleni hadjárattal
A múlt heti EU-csúcson született – „a józan ész diadalát” jelentő – megállapodás után is folytatódni fognak a Magyarország elleni ideológiai alapú nyomásgyakorlási kísérletek – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán, Budapesten.
Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
ezek ellen az eddigi határozottsággal fognak fellépni.
Az EU-csúcson született döntés a józan ész diadala, az európai állam- és kormányfők kimondták, hogy egy világjárvány idején nem ideológiai háborút kell folytatni egymással, hanem az embereknek és a gazdaságnak kell segíteni – szögezte le.
A kormánypárti politikus szerint azonban az is látható, hogy a „Soros-hálózat által támogatott európai baloldal” nem nyugszik, és tovább erőltetné az ideológiai háborúskodást.
„Mindenképpen rá akarják kényszeríteni az akaratukat a tagállamokra, ha másként nem megy, akár zsarolással is”
– fogalmazott Hidvéghi Balázs, aki szerint a többi között erről szól az Európai Parlamentben szerdán megtartott vita is.
Emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnöknek Brüsszelben sikerült megvédenie a magyar nemzeti érdekeket és a magyarok pénzét.
„Eközben Gyurcsányné és a baloldal minden határt átlépett a Magyarország elleni áskálódással és hadjárattal”
– hangoztatta.
Mint fogalmazott, „bevándorláspárti szövetségeseikkel együtt” mindent megtettek azért, hogy Magyarországot megbüntessék, az országnak járó európai uniós forrásokat felfüggesszék és elvegyék. A világjárvány idején sem képesek „túllépni saját határaikon, számukra továbbra is (.) a hatalom a legfontosabb, nem pedig az emberek segítése” – mondta Hidvéghi Balázs.
A fideszes EP-képviselő szerint ezért folyamatosan arra törekedtek, hogy Brüsszelben ártsanak Magyarország érdekeinek; „tudatosan akarták megkárosítani a magyar embereket”.
„Beálltak a mögé a brüsszeli javaslat mögé, amelynek szellemi szülőatyja Soros György”
– mondta felidézve, hogy az alapján pénzügyileg kellene büntetni „azokat a tagállamokat, amelyek nem hajlandóak elfogadni az erőltetett migrációt és gender-ideológiát”.
Hidvéghi Balázs felidézte azt is, hogy
a magyar és a lengyel kormányfő kemény ellenállásának és fellépésének köszönhető, hogy az EU-csúcson a német elnökség egy „józan megállapodást” hozott tető alá.
A nyilatkozat – jelezte – világosan kimondja, hogy a jogállamisági mechanizmust kizárólag az unió pénzügyi védelmének érdekében, vagyis csalás, korrupció, pénzügyi visszaélés esetén lehet használni.
„Ez számunkra teljesen rendben is volt mindig” – jegyezte meg Hidvéghi Balázs, majd felhívta a figyelt arra, hogy a mechanizmust a bevándorlás és más ideológiai kérdésekben azonban nem lehet alkalmazni.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Újságírói kérdésre a fideszes EP-képviselő nagy jelentőségűnek nevezte az Országgyűlésnek az Európai Unió Menekültügyi és Migrációs Paktumával kapcsolatban hozott állásfoglalását, mert az világosan kimondja, hogy az EU-s terv sérti Magyarország és a tagállamok szuverén jogát a döntéshozatalban.
Hidvéghi Balázs, Deutsch Tamás és az Európai Néppárt (EPP) viszonyát érintő kérdésre úgy felelt, hogy az EPP szerda esti frakcióülésén téma lesz magyar képviselőtársa ügye, egyúttal fontosnak nevezte a Fidesz és az EPP közötti vita lefolytatását, amelyre – mint fogalmazott – készen állnak.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)