2020.12.10. 13:30
Kolumbiában ingyenes lesz a koronavírus elleni védőoltás
Iván Duque államfő már alá is írta a parlament által elfogadott jogszabályt, amely kivétel nélkül minden kolumbiai állampolgár számára szavatolja a vakcina ingyenességét.
November végén az egészségügyi minisztérium közölte, hogy az ország húszmillió adag vakcinához jut az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kezdeményezett nemzetközi Covax program révén, amelynek célja a koronavírus elleni oltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása. A kormány közben tárgyalásokat folytat különböző gyógyszergyártókkal.
Az oltási kampány a jövő év első harmadában kezdődhet meg, legelőször az egészségügyi alkalmazottak, a hatvan év felettiek, illetve betegségben, így a cukorbetegségben vagy a vese- és szívelégtelenségben szenvedők körében.
Kolumbiában, amely Latin-Amerika negyedik legnagyobb gazdasága, március 6-án jegyezték fel az első koronavírusos fertőzést, március 25-én pedig szigorú korlátozásokat vezettek be. Később a gazdaság összeomlásának megakadályozása érdekében lazítottak a korlátozásokon.
Kolumbiában 1,4 millió igazolt fertőzöttet regisztráltak eddig, míg a halálos áldozatok száma 38 300. Az ország az első tíz között van világszinten a fertőzöttek számát tekintve.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg