2020.12.15. 21:52
Megbüntették a párizsi önkormányzatot, mert túl sok a nő a vezetésben
Abszurdnak nevezte kedden Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere, hogy a francia állam 90 ezer euróra büntette a fővárosi önkormányzatot, amiért „túl sok a nő a vezetésben”.
A büntetés a 2018-as évre vonatkozik, amikor is a közszolgálati minisztérium büntetést szabott ki azon közintézményekre, amelyek nem tartották be azt az intézkedést, amely előírta, hogy a nőknek és a férfiak egyenlő számban kell lenniük a vezetésben.
A bírsági kötelezettséget azóta eltörölte a tárca.
„Örülök, hogy azért kaptunk büntetést, mert túl sok nő van a vezetésben” – mondta a polgármester kedden a fővárosi közgyűlésben.
A párizsi önkormányzat vezetésében 11 nő és 5 férfi foglal helyet, 69 százalékos a nők aránya.
„Az a nagyon szép a bürokráciában, hogy egyáltalán nem ismeri a finomságot, és mindenre képes” – mondta ironikusan Anne Hidalgo. Azt is bejelentette, hogy a büntetést együtt fogja befizetni a női helyetteseivel és kabinetvezetőkkel.
„Javasolni fogom minden női frakcióvezetőnek, a kormánytöbbségből és az ellenzékből is, hogy jöjjenek velük, ha van kedvük hozzá” – tette hozzá.
„Ez a büntetés természetesen abszurd, igazságtalan, felelőtlen és veszélyes”
– hangsúlyozta a polgármester, aki szerint Franciaország lemaradásban van a női vezetők kérdésében.
Amélie de Montchalin, a közszolgálati tárca vezetője – aki maga is nő – elismerte, hogy ez a tavaly visszavont intézkedés abszurd volt.
„A nők ügye többet érdemel! Azt szeretném, ha a Párizs által 2018-ra befizetett büntetésből konkrét programokat finanszíroznánk a női vezetők népszerűsítésére a közszolgálatban” – írta a miniszter a Twitteren.