2020.12.22. 07:04
Megszavazták az amerikai gazdaságösztönző csomagot
Az amerikai képviselőház, majd a szenátus is megszavazta hétfő este a koronavírus-válság ellensúlyozására hivatott, 892 milliárd dollár összegű gazdaságösztönző csomagot és a kormányhivatalok 1400 milliárd dolláros, egyéves költségvetését.
A képviselőház 359:53 arányban szavazta meg a gazdaságösztönző csomagot, amelyben vasárnap állapodott meg a kongresszus, valamint a kormányzati intézmények finanszírozását. A szenátus pedig 91:7 arányban bólintott rá.
A 892 milliárd dolláros ösztönzőcsomag a második a járványban, és egyúttal a második legnagyobb az Egyesült Államok történetében. Az elsőt, amely 2300 milliárd dollár értékű volt, márciusban hagyták jóvá, de egyrészt ez a keret néhány héten belül elfogyott volna, másrészt sok szektor alkalmazottai kimaradtak belőle, amit a mostaniban igyekeztek pótolni. A Fehér Ház szóvivője azt közölte, hogy a gazdaságélénkítő csomagot Donald Trump elnök is támogatja, így alá fogja írni.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg