2020.12.27. 15:55
Német belügyminiszter: az oltás nem járhat kiváltságokkal
Az államnak mindenképpen semlegesnek kell maradnia, és nem gyámkodhat a polgárok felett.
Nem szabad többletjogokat biztosítani mindazoknak, akik beadatják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltást – mondta egy vasárnapi lapinterjúban a német szövetségi belügyminiszter.
Horst Seehofer a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a szérum beadatásától elzárkózók hátrányos megkülönböztetése a védőoltással rendelkezőkkel szemben az oltás kötelezővé tételével lenne egyenlő, márpedig az oltásnak önkéntesnek kell maradnia.
„Együtt kerültünk bele a válságba, és együtt, szolidárisan is kell kiverekednünk magunkat belőle” – húzta alá a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, ha nem az állami intézményrendszer, hanem vállalatok vagy társadalmi szervezetek, például légitársaságok vagy sportegyesületek biztosítanak előnyt a védőoltással rendelkezőknek, azt mondta, hogy ezt el kellene kerülni, mert a társadalom megosztásához vezetne. „Az egyik ember kiváltsága a másik ember hátrányos megkülönböztetése” – emelte ki.
Az államnak mindenképpen semlegesnek kell maradnia, és nem gyámkodhat a polgárok felett. Az orvostudomány naponta szolgál tanácsokkal és gyakorlati magatartási útmutatókkal, ami fontos hozzájárulás a felvilágosításhoz és a megértéshez, de a politikától visszafogottságra van szükség ezen a területen – fejtette ki a miniszter.
Németországban a szövetségi kormány által meghirdetett menetrend szerint hivatalosan vasárnap kezdődött az oltási kampány. Az első mintegy 150 ezer adag oltóanyag szétosztását a tartományok között szombaton fejezték be. A vakcina kiszállítása a tartományokhoz a szövetségi kormány feladata, az oltás beadását a tartományi kormányok szervezik meg.
Az ország keleti részén fekvő Szász-Anhalt tartomány kormánya nem tartotta magát a menetrendhez, az első oltást már szombaton késő délután beadták, amit a szövetségi egészségügyi minisztériumban erőteljes rosszallással fogadtak.
Így elsőként a Harz-hegységben fekvő Halberstadt idősotthonának egy 101 éves lakója, Edith Kwoizalla kapta meg a német BioNTech és az amerikai Pizer közös fejlesztésű, két adagból álló oltásának első adagját.
Az oltási kampány első szakaszában, március végéig a 80 éven felülieknek, az idősotthonok és a bentlakásos ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak, valamint a kórházi orvosoknak és ápolóknak, országszerte 8,6 millió embernek akarják beadni az védőoltást.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 13 775 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez ugyan jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 22 771-hez képest, de főleg annak tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb laboratórium működik.
A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 356 halálesetet regisztráltak.
Az igazolt fertőzöttek száma így 1 640 858-ra, a járvány halálos áldozatainak száma 29 778-ra emelkedett Németországban.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)