2020.12.09. 10:06
Palkovics László: szó sincs vétóról klímaügyben
A kormánynak ugyanakkor fontos a rezsiköltségek alacsonyan tartása – mondta Palkovics László.
A klímaügyekért is felelős innovációs és technológiai minisztert a mandiner.hu annak kapcsán kérdezte, hogy kedden egy internetes lap azt írta, a csütörtök–péntekre szervezett brüsszeli EU-csúcson Magyarország nemcsak a közös költségvetést, hanem a klímavédelmi célokat is vétózhatja.
Az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács azt akarja kimondani, hogy 2030-ra a jelenleg érvényben lévő hivatalos 40 százalék helyett 55 százalékkal csökkenjen az EU károsanyag-kibocsátása az 1990-es szinthez képest.
A miniszter közölte: Magyarországnak nem kell azon aggódnia, hogy képes lenne-e teljesíteni az 55 százalékos kibocsátáscsökkentést 2030-ig. Ugyanakkor nem tartják fairnek, hogy egyes tagállamok potyautasként viselkedjenek, és az EU a szegényebb, a nyugati országokétól eltérő történelmi múlttal – ezáltal eltérő iparral – bíró országok felé nagyobb elvárást támasszon.
„Azt javasoljuk, hogy minden tagállam vállaljon 2030-ig 40 százalékos kibocsátáscsökkentést, a fennmaradó 15 százalékot pedig együttesen az európai közösség teljesítse” – mondta a miniszter.
Úgy vélte, ebben az ügyben több partnere lesz Magyarországnak, mert a kérdés a -kelet-közép-európai térség valamennyi államát érinti.
Felidézte: tavaly Magyarország az elsők között fogadta el és építette be a nemzeti klímastratégiába a 2050-es klímasemlegességi célt. Ez azt jelenti, hogy az 1990-es értékhez képest 95 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Kitért arra, hogy a kormány javasolja az egységes európai karbonár elvetését is, amivel a hazai rezsiköltségeket kívánja alacsonyan tartani.
„A nyugati, például a német bérek jelentősen különböznek a magyartól, ezért igazságtalan lenne, ha uniós szinten ugyanazt a mértékű klímavédelmi költséget terhelnék rá a két ország háztartásaira. Nekünk, magyaroknak egy ilyen döntés komoly rezsiköltség-növekedéssel járna”
– mondta.
A miniszter szerint ehelyett az EU-nak arra kellene törekednie, hogy az energetikai rendszerek megújítására költhető modernizációs alapból a volt szocialista országok nagyobb mértékben részesülhessenek a gyorsabb korszerűsítés érdekében.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)