álláspont

2020.12.17. 07:33

Phenjan célja a rendszer fenntartása egy amerikai diplomata szerint

Az Egyesült Államoknak ezért rendeznie kellene kapcsolatait Észak-Koreával – közölte Joseph de Trani.

Phenjan végső célja a nukleáris fegyverkezéssel nem más, mint, hogy fenntartsa a diktatúrát és megőrizze a jelenlegi vezetés irányító szerepét, ezért az Egyesült Államoknak rendeznie kellene kapcsolatait Észak-Koreával, és végleges békemegállapodást kellene aláírni az 1950 és 1953 között vívott koreai háborút lezárandó – fogalmazott egy csütörtöki virtuális rendezvényen az Egyesült Államok korábbi tárgyalója.

Joseph de Trani szerint nem életképes megoldás a kommunista rezsim elismerése atomhatalomként, mert az fegyverkezési versenyhez és instabilitáshoz vezetne a térségben.

„Egy atomfegyverekkel felszerelt Észak-Korea arra ösztökél és bátorít majd másokat is, hogy felfegyverkezzenek. Legyen szó Dél-Koreáról, Japánról vagy Tajvanról. Más országok is atomfegyvert akarnak majd, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok tartósan elkötelezett a nukleáris elrettentés mellett a térségben” – fogalmazott a diplomata, aki szerint éppen ezért

nem engedheti meg az Egyesült Államok, hogy Észak-Korea megtartsa atomfegyvereit.

De Trani szerint az észak-koreai vezetés rendszerváltástól tart, és elrettentésként fejleszti nukleáris képességeit.

Joseph de Trani 2006 és 2010 között a hírszerzési igazgató hivatalában dolgozott észak-koreai misszióirányítóként, 2003 és 2006 között pedig a külügyminisztérium különmegbízottja volt az Észak-Koreával folytatott, de végül megfeneklett, hatoldalú tárgyalásokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában