2020.12.29. 14:45
Szijjártó: a magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva
A miniszter rendkívül felelőtlen dolognak nevezte, hogy baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját, politikai kérdést akarnak csinálni az Oroszországban gyártott oltóanyagok ügyéből.
A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen „minden oltóanyagunk onnan származott” – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország különböző fertőző betegségek elleni, nemzetközi viszonylatban is kimagasló átoltottsága legnagyobb részben orosz oltóanyagoknak köszönhető.
A miniszter rögzítette: a kormány feladata annak biztosítása, hogy ha a világ bármely pontján biztonságos vakcinát fejlesztenek ki, akkor az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon. Ennek jegyében állapodtak meg az orosz egészségügyi miniszterrel arról, hogy magyar orvosok és járványügyi szakemberek a helyszínen tanulmányozhatták az orosz vakcina fejlesztésének és gyártásának folyamatát.
Az orosz laboratóriumok meglátogatását követően a küldöttség tagjai a legmodernebb technológiai színvonalról és a legmagasabb szintű szakmai hozzáértésről számoltak be – emlékeztetett Szijjártó Péter.
A miniszter rendkívül felelőtlen dolognak nevezte, hogy „baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját, politikai kérdést akarnak csinálni az Oroszországban gyártott oltóanyagok ügyéből”.
Szijjártó Péter szerint „jobb lenne, ha a baloldali politikusok nem rombolnák a magyar egészségügyi szakemberekbe vetett bizalmat, nem akadályoznák a védekezést és nem csinálnának politikai kérdést az oltásból (is)”.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)