2020.12.06. 09:39
Újabb milliókat kapott Brüsszelből Gyurcsányné a védekezés elleni uszításra
Továbbra is szakadatlanul ömlik a pénz Brüsszelből Gyurcsányné videós kampányára, az elmúlt másfél hét alatt újabb hétmillió forint külföldi támogatást kapott a baloldali politikus – derül ki a Facebookon elérhető adatokból. Nemcsak a Demokratikus Koalíció (DK) számít az uniós „elit” kegyeltjének, hanem a többi hazai baloldali párt is. Gyurcsány Ferencék, és Fekete-Győr Andrásék, de Gyöngyösi Mártonék is rendesen megszolgálják a pénzt Brüsszelben, hiszen naponta uszítanak Magyarország ellen.
Budapest, 2019. május 24. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetõje pártja kampányzáró rendezvényén a budapesti Széchenyi téren 2019. május 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd
Mint ismert, a DK európai pártcsaládja, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) több millió forinttal támogatta meg Gyurcsányné Magyarországra irányuló kampányát. Kiderült, nemcsak a pártelnök felesége kap a brüsszeli pénzből, hanem a baloldali párt uniós képviselői, így Rónai Sándor, és Molnár Csaba is – számolt be róla az Origo.
Igaz, a hangsúly egyértelműen Gyurcsánynén van: a felvételek nagy részében ő a főszereplő, és a legnagyobb pénzeket az ő közösségi oldala kapja. A brüsszeli támogatásból megfogalmazott üzenetei faék egyszerűségűek, és erősen a finanszírozó felé hajlanak: az Európai Unióban minden csodálatos, Magyarországon minden borzasztó.
Brüsszelnek van pénze Gyurcsánynéra
A Facebook számításai szerint Gyurcsánynéra közel hárommillió forintot, egész pontosan 2 860 559 forintot költöttek az európai szocialisták a kampány első hetében. Mint azt a közösségi oldal a politikai hirdetéseknél rendszerint kiemeli, ezek csak „becsült” értékek. Erre jutott az Origo is, amikor összesítette az adatokat: a valós összeg a Facebook által megjelölthöz képest jóval nagyobb volt, az közelített a 3,5 millió forinthoz.
A közösségi oldal átláthatósági részén nemcsak az elmúlt heti hirdetési költéseket lehet megnézni, hanem a hosszabb távú kiadásokat is. A Facebook becslése alapján az S&D 2019 márciusa óta 8,5 millió forinttal finanszírozta videós kampányát. Ez sem elhanyagolható összeg, azonban miután az Origo most újra megnézte a számokat, meredek növekedést észlelt:
A kampány kezdete, november 20-a óta
Gyurcsány Ferenc felesége közel tízmillió forintot kapott külföldről arra a célra, hogy támadja a magyar járvány elleni védekezést, és persze éltesse Brüsszelt.

A baloldal megszolgálja a pénzt Brüsszelben
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy Brüsszel nemcsak a Demokratikus Koalíció, és Gyurcsányné támogatását biztosítja, hanem valamennyi hazai baloldali pártét is. Arra a kérdésre, hogy miért alakult ez így, egyszerű a válasz:
míg a baloldal teljes mellszélességgel támogatja az Európai Unió migránspárti politikáját, addig a jobboldal mereven elutasítja azt.
Az utóbbi napok történései egyértelműen azt mutatják, hogy a brüsszeli „elit” visszavonhatatlanul eldöntötte: akárki, akármit mond, be kell hozni a bevándorlókat a kontinensre. Az Európai Bizottság legújabb migrációs akciótervében ugyanis már olyan ötletek olvashatóak, miszerint
Az uniós költségvetés körül zajló vita is erre vezethető vissza: a tömeges migrációt elutasító Magyarország Lengyelországgal együtt nem tudja támogatni, hogy bármely tagállam büntethető legyen a bevándorláspolitikája miatt. A brüsszeli vezetés azonban szó szerint minden eszközt megenged magának a „renitens” tagállamokkal szemben.
A legújabb, Magyarország elleni támadássorozatban komoly szerepet kaptak a Brüsszel akarata szerint politizáló baloldali pártok. Az uniós „elit” támogatásáért az elmúlt hónapokban, években
Gyurcsányék folyamatosan, különösebb lelkiismeret nélkül uszítottak Magyarország ellen az európai színtéren.
Jól megfigyelhető, hogy a baloldali pártok (DK, Momentum, Jobbik, és MSZP) képviselői miatt meglehetősen eldurvult a közbeszéd a nemzetközi színtéren (is). Gyakorlatilag megállás nélkül gyalázzák Magyarországot, olykor olyan kifejezéseket használva a magyar kormány tagjaira, ami túlmegy minden határon. Pedig most éppen összetartásra lenne szükség, hiszen olyan problémával állunk szemben, amit eddig nem igazán tapasztaltunk.
Még a védekezést is képesek akadályozni
A koronavírus-járvány súlyos gond egész Európában: továbbra is emelkedik az új fertőzöttek, és halottak száma.
A baloldal azonban ahelyett, hogy támogatná a közös védekezést, inkább politikai hasznot próbál szerezni a helyzetből.
Ez már a tavaszi hullámban is megfigyelhető volt, amikor akadályozták a koronavírus-törvény gyorsított elfogadását, sőt, magát a jogszabályt sem támogatták. Még arra is képesek voltak, hogy az elfogadott törvény miatt Brüsszelben meghallgatást tartsanak. Arról nem is beszélve, hogy politikusaik folyamatosan gyalázták az országos tisztifőorvost, Müller Cecíliát. Médiumaik pedig folyamatosan pánikkeltő híreket közölnek a hazai egészégügyi intézményekról – leginkább ezek a rémhírterjesztés kategóriájába illeszthetőek.
A baloldal az őszi hullámban ugyanott folytatja, ahol tavasszal abbahagyta: naponta hergel, uszít a kormány járványügyi intézkedései ellen. Míg itthon leginkább a sikeres védekezés megakadályozásában, addig az Unióban Magyarország megbüntetésében, és ellehetetlenítésében érdekeltek.
Borítókép: Dobrev Klára
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)