Ország-világ

2021.01.26. 15:30

Elmenekült a kérdések elől Gyöngyös baloldali polgármestere (videó)

A HírTV megpróbálta megszólaltatni Hiesz Györögyöt, hogy első kézből magyarázatot kérjen az egyre dagadó botrányáról, de a baloldali politikus elmenekült.

Mint korábban megírtuk, nem tagadja, hogy soron kívül jutott hozzá a koronavírus elleni védőoltáshoz Gyöngyös baloldali polgármestere. Az értesülést a helyi kórház dolgozói is megerősítették.

A PestiSrácok.hu szerint Hiesz György január elején kaphatta meg a vakcinát, amikor csak az egészségügyi dolgozók, valamint a veszélyeztetett betegek voltak jogosultak rá.

A polgármester a városban élőket sem tájékoztatta arról, valóban megkapta-e a vakcinát.

A HírTV stábja megpróbált magyarázatot kérni a politikustól, amikor éppen a munkahelyéről jött kifelé. Érdemben nem nyilatkozott, így nem tudható meg, mit szólt volna, ahhoz, ha egy kormánypárti polgármester tett volna hasonlót – tette közzé a HírTV.

A HírTV szerette volna megtudni Hiesz Györgytől, hogy volt-e jogosultságára a védőoltásra, de a politikus elmenekült a kérdések elől.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója a hírcsatornának azt mondta: a polgármesternek tisztáznia kell, hogy mi is történt valójában.

A térség kormánypárti országgyűlési képviselője szerint a polgármesternek tudnia kellett, hogy nem jogosult az oltásra. Horváth László hangsúlyozta: ha a baloldal vizsgálóbizottságot akar, akkor ezt az ügyet kellene ellenőriznie.

A térség kormánypárti országgyűlési képviselője szerint a polgármesternek tudnia kellett, hogy nem jogosult az oltásra.

Az mégis csak elfogadhatatlan, hogy miközben idős emberek fegyelmezetten várnak a sorukra, addig egy polgármester parkolópályán előzve belopakodik oltásért. Hiesz György az első olyan politikus, aki tudatosan és súlyosan megsértette az oltásra vonatkozó szabályokat

– nyilatkozta a HírTV-nek Horváth László (Fidesz).

Borítókép: kivágás a csatolt videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában