Ország-világ

2021.01.13. 08:37

Saját kiskorú liberális lánya uszította anyjára az antifasisztákat

Ott tartunk, hogy emberek éljeneznek, hogy gyerekek saját szüleiket lincseltetik meg a kultistákkal.

Bejárta a világhálót múlt hét szerdán, amiben egy csoport Trump-tüntető közé beférkőzik egy Ashanti nevű néger nő, aki egyébként a rendezvény biztonságát lett volna hivatott megőrizni, és ott egy tüntetővel közelharcba bocsátkozik. A testes fekete biztonsági őr és a középkorú fehér nő harcából természetesen előbbi jött ki győztesen: törött és vérző orral hagyta ott a tüntetőt. Még egyszer leírom: a feladata az lett volna, hogy az ilyen eseteket megakadályozza. A cég természetesen azonnal, még ott a helyszínen kirúgta a nőt – írta meg a 888.

Önmagában ez a történet már 2021-ben nem érdekes, hiszen sajnos annyi hasonlót olvastunk tavaly, mint ahogy abban sincs semmi különleges, hogy az antifasiszta fórumokon hajtóvadászat indult a tüntető nő ellen: hogy hívják, hol él, hol dolgozik stb.

Amin viszont egy év koronavírus, a kommunizmus szellemének feltámadása és egy félig kirobbant második amerikai polgárháború után is meg fogsz lepődni, az az, hogy

a nőt nem más, mint saját tulajdon liberális lánya dobta fel az antifa csőcseléknek.

A lány neve Helena Duke, leszbikus, képén melltartóban pózol és 18 éves – erről egyébként büszkén számolt be Twitteren még kiskorúként, hogy „végre semlegesítheti retardált anyja szavazati jogát, és ettől erőteljesnek érzi magát”.

Ezt írta Twitterre az anyját ábrázoló kép alá:

Helló, itt a család leszbikus liberális tagja, akit túl sokszor kidobtak már nézetei és BLM tüntetések miatt ahhoz, hogy érdekelje, mi fog történni vele, szóval:

Anyám: Therese Duke

Nagybátyám: Richard Lorenz

Nagynéném: Annie Lorenz

A lányról egyébként kiderült, hogy nem dobták ki otthonról, azért nem lakik otthon, mert főiskolára (college) jár, amit nem mellesleg az édesanyja finanszírozott, mivel nem került be ösztöndíjjal. Amerikában pedig az egyetem nem olcsó mulatság.

Egy-egy ilyen doxxolás után a kultisták teljesen ellehetetlenítik az áldozat életét: háza előtt várják baseballütővel, megzsarolják a munkaadóját, hogy amíg nem rúgja ki, addig pusztítják az üzletét, ahol tudják stb.

Sokan egyszerűen nem hitték el, hogy ilyen megtörténhet, hogy a saját szülő anyját adja ki lincselésre valaki,

ezért a lány büszkén feltöltött egy képet is, amin egy boldog túrázó család látható: az anyja, a nővére és ő.

A Twitter – még megmaradt – felhasználóit természetesen megosztotta a kép, sok liberális is hangot adott neki, hogy ez azért tényleg túlzás: saját szülő és téged felnevelő anyádnak az életét ellehetetleníteni.

Ami ennél ijesztőbb, hogy sok tinédzser is kommentelt a megosztás alá: bár ők is megtehetnék, hogy feljelentik jobboldali őseiket, de félnek a következményektől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában