Ország-világ

2021.02.16. 19:35

Salvini: az ország újraindítása az egyedüli célom

Súlyos hiba lenne tovább időt vesztegetni, a politikának a drámai helyzet megoldására kell koncentrálnia – fogalmazott a Liga vezetője.

„Az egység teremtés nem lehetőség, hanem kötelesség” – figyelmeztette Mario Draghi kormányfő az újonnan megalakult minisztertanács tagjait. A békés együttélés azonban komoly erőfeszítésébe kerül a konfliktusoktól meggyengített olasz politikai csoportoknak – írja a Magyar Nemzet.

A fegyelmezettség és felelőségvállalás jegyében induló kormánynak egyensúlyteremtésre van szüksége, mely fegyverletételt feltételez.

Hétfő este elkezdődött a pártcsoportok közötti konzultáció. Matteo Salviini, a Liga elnöke félórás tárgyalás keretében egyeztetett Nicola Zingarettivel, a Demokrata Párt főtitkárával. „Elérkezett a fegyverletétel ideje” – nyilatkozta a Liga elnöke a találkozó kapcsán a sajtónak.

Súlyos hiba lenne tovább időt vesztegetni, a politikának a drámai helyzet megoldására kell koncentrálnia

– utalt Salvini az egészségügyi vészhelyzet következtében bekövetkezett krízisre.

Korábban elképzelhetetlen lett volna a két politikus egy asztalhoz ültetése, a rendkívüli helyzet azonban józanságra és a hangnemek mérséklésére kényszeríti a feleket. A sajtó humorosan „Draghi-csodának” nevezi a szimbolikus találkozót.

140 ezer vállalkozás a csődközeli állapotba került, március 31-ével érvényét veszti az elbocsátásokat felfüggesztő rendelet, mely százezrek utcára kerülését eredményezi, vagy időben lépünk, vagy az összeomlás fenyeget

– ábrázolta Salvini a tárgyalások során megvitatásra került sarkalatos problémák egyikét. Salvin nem rejtette véka alá, hogy kapilláris konzultációra készül. A kormánytöbbség részét képező többi csoport vezetőjével még a héten találkozik.

A Liga elnöke hangsúlyozta, hogy nem áll fenn a veszélye, hogy a jobb és a baloldali világnézetek összemosódjanak, „én továbbra is más értékvilágot vallok, mint a baloldal” szögezte le a sajtó munkatársainak a találkozó kapcsán.

Az egészségügy, a foglalkoztatás és az oktatás körüli súlyos problémák azonban azonnali megoldást várnak, különben nincs esélyünk, a szabadság visszaszerzéséhez – rangsorolja a helyzet súlyosságát a Liga elnöke, aki úgy döntött későbbre halasztja a politikai csatározásokat. Az udvarias légkörben létrejött találkozó a két fél első közeledő lépése volt.

A Liga által szorgalmazott adóterhek csökkentése és az egysávos adókulcs bevezetése egy következő találkozó témája lesz

– osztotta meg Salvini rövidtávú terveit. A két párt között a múltbeli feszültségek többek között az adóterhek megítélésének kérdésében voltak. Míg a baloldali Demokrata Párt vagyonadó bevezetésében, addig a jobbközép koalíció a terhek enyhítésében látta a gazdaság élénkítésének lehetőségét.

Egy évvel ezelőtt megmosolyogtam volna, a Zingarettivel és Renzivel való találkozók ötletét. Ebben a helyzetben azonban félre kell tennünk személyes antipátiánkat és az ország újraindítása érdekében a közös célokra kell koncentrálnunk, hiszen ezért fizetnek bennünket az olasz állampolgárok – magyarázta érveit Salvini.

Nyilatkozata végén hangsúlyozta, hogy világnézetét és az ország jövőjére vonatkozó elképzeléseit továbbra mérföldkövek választják el a baloldalétól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában