Ország-világ

2021.04.28. 07:19

A Covid alatt is folyamatos a nyugdíjasok támogatása

A 13. havi nyugdíj első kifizetése után évközi kiegészítő emelést és nyugdíjprémiumot is hozhat az idei esztendő.

A kormány nem törődik a járvány ­miatt nehéz helyzetbe került társadalmi rétegekkel, így nem számíthatnak a kabinetre a nyugdíjasok sem – hangoztatják a baloldalon.

Az állítást ugyanakkor cáfolják a kormányzati tervek, intézkedések.

A kabinet az év elején, vagyis a járványidőszak kellős közepén fogott hozzá annak a 13. havi juttatásnak a visszaállításához, amelyet a Gyurcsány–Bajnai-kormány a ­2008–2009-es krízis idején, válságkezelés címén eltörölt. A 2,5 millió hazai nyugdíjas most február­ban negyedhavi nyugdíjnak megfelelő összeget kapott, az államkincstár összesen nagyjából 80 milliárdot fizetett ki a jogosultaknak – írja a Magyar Nemzet.

Ezt hamarosan újabb követheti, egy, a parlament asztalán fekvő törvénymódosítás ugyanis lehetőséget teremtene arra, hogy – az infláció alakulása ­miatt – a kormány év közben 0,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést hajtson végre. Ez összesen 26 milliárd forintot jelentene az érintetteknek. Emellett meg kell említeni a nyugdíjprémiu­mot is, amelyre idén megvan minden esély: ha a gazdaság jelentős növekedésnek indul, év végén újabb ­extra összeg kerülhet a nyugdíjasok tárcájába, ennek összegét a korábbi kormányzati tervek 53 milliárd forintban határozták meg.

„Egyszerűbb persze azt mondani, hogy azonnal adjon a kormány minden nyugdíjasnak százezer forintot, ingyen repülőjegyet és toronyórát láncostul. De mielőtt egyetlen szavát is elhinnénk a notó­rius hazudozó Gyurcsány vezette konglomerátumnak, mindig jusson eszünkbe dicstelen szerencsétlenkedésük, amit 2010 előtt kormányzásként bemutattak” – figyelmeztet a lap vezércikkében Gajdics Ottó.

A nyugdíjasok idei pluszjuttatásainak együttes értéke tehát meghaladhatja a 150 milliárdot.

Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt években négy alkalommal is kaptak utalványokat az idősek, összesen százmilliárd forint értékben, nyugdíjprémium címén pedig 2017 és 2019 között 120 milliárd forintot utalt ki a kincstár a jogosultaknak. Az elkövetkező időszakról pedig a 13. havi nyugdíj összegének alakulását érdemes szóba hozni: 2024-ben már egy teljes havi összeg jár, akkor nagyjából négyszázmilliárd forintot juttat el összesen a közkassza az érintetteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában