bűncselekmény

2021.04.20. 11:34

Kézbesítés helyett ellopta a címzettek pénzét a postás

A Nagykátai Járási Ügyészség sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt 2019-ben – közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint a nő kézbesítőként dolgozott a nagykátai járásban, rendszeresen vitt ki pénzküldeményeket is. A vádlott 2019 októberében nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy a kézbesítés helyett a kisebb értékű utalványok összegeit a címzettek aláírását hamisítva megtartja magának.

A hiányt a későbbi kézbesítésekből akarta pótolni úgy, hogy azokat a korábban kiesettek részére vitte ki.

A nő 2019 októbere és decembere között tizennégy sértett részére mintegy ötszázezer forintot – javarészt gyermekek után járó ellátást, kisebb összegű nyugellátást vagy egyéb járadékot – nem kézbesített.

A Pest megyei főügyész hozzátette: a bűncselekményre egy panasz miatt indult belső vizsgálatkor derült fény, a sértetteket ezután kártalanították.

Az ügyészség a nő ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik