Ország-világ

2021.05.18. 10:48

Parlament: Orbán Balázs ízekre szedte Karácsony mozgalmának alapvetését

A szegénységből egyedül a munka jelent kiutat, ezért 2010 óta a kormány több mint 800 ezer új munkahelyet hozott létre. Az országgyűlés plenáris ülésén elhangzott felszólalások.

Budapest, 2021. május 18. Szavazás az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. május 18-án. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Mellár Tamás napirend előtt arról beszélt, hogy van alapja a Karácsony Gergely által meghirdetett 99 Mozgalomnak, amely az elmúlt tíz év veszteseit akarja képviselni a kormány által támogatott egy százaléknyi kiváltságosaival szemben – írja a Magyar Nemzet.

A Párbeszéd politikusa szerint ezt támasztják alá az Európa Bizottság adatai is, amelyek alapján a magyar társadalom egy százalékának jövedelme nőtt a legjobban, és míg más országokban legalább az adórendszerrel tompítják ezt a különbséget, hazánkban ez sincs így.

Mellár Tamás
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

– A kormány perverz újraelosztási rendszert tart fent, Orbán Viktor pedig fordított Robin Hoodként viselkedik, a gazdagoknak adja azt, amit a szegényektől elvesz – mondta Mellár Tamás.

Válaszában a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány egyik legfontosabb célja a szegénység felszámolása, amiből ugyanakkor egyetlen kiutat a munka jelent, ezért 2010 óta több mint 800 ezer új munkahelyet hozott létre a kabinet.

Orbán Balázs az Eurostat adatait ismertetve hangsúlyozta: 2006 és 2010 között a legszegényebb háztartások reáljövedeleme csökkent, ugyanakkor 2010 óta az ő reáljövedelmük nőtt a legnagyobb mértékben.

Az Orbán kormány alatt duplájára emelkedett a minimálbér, két és félszeresére a szakmunkás minimálbér. Négy millióval csökkent azok száma, akinek egy váratlan kiadás nehézséget okot, 2.5 millióval pedig azoké, akik nem engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást – sorolta az államtitkár.

Orbán Balázs úgy folytatta: a cigányság között megfeleződött a munkanélküliség, a rezsiköltségek átlagosan 25 százalékkal csökkentek, felére csökkent azok száma, akik határidőre nem tudták befizetni a számláikat. 2021-ben minden korábbinál több forrás, 86 milliárd forint jut a szociális gyermekétkeztetésre, miközben a tankönyvellátás teljes körűen ingyenes, közel félmillió gyermek tudott ingyenesen nyaralni, végül pedig fokozatosan visszaépül a 13. havi nyugdíj is.

– Ez az a politika, amire Magyarországnak szüksége van, ez a felemelkedés záloga, nem pedig egy amerikai minta másolása Gyurcsány Ferenc katasztrofális tevékenységével kiegészítve. Ebből nem kérnek a magyarok – jelentette ki Orbán Balázs.

„Mi a családok jólétét biztosítjuk, szemben a baloldallal”

Varju László
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Önök már a saját embereikkel sem egyeztettek, haverjaikat akarják lakásokhoz juttatni – állította napirend előtti felszólalásában Varju László (DK), utalva a bérlakások tulajdonvételéről szóló törvényjavaslatra. Szerinte a kormány ezzel „tovább építi a pártállamot és közvagyonból csinál magánvagyont”.

– Sosem lehet az közérdek, hogy a kevesek gazdagodjanak meg a sokak Magyarországán – hangoztatta a DK politikusa, utalva Dobrev Klára kampányára.

– A Fidesz pártállama egyetlen bérlakást nem épített még, de azokat az önkormányzatokat is ellehetetlenítik, akik erre vállalkoztak – vélekedett Varju László. A Gyurcsány-párti politikus emellett felszólalásában ismét halálkampányt folytatva „harmincezer koronavírus-áldozatról” beszélt és „nemzetközi elszigeteltségnek” nevezte a kormány külpolitikáját.

– A pártállami megjegyzéseit hadd ne kommentáljam, nem én vettem részt posztkommunista hatalomátmentésben és nem én vettem részt a rablóprivatizációban

– jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Dömötör Csaba elmondta: szerte az országban minden egyes családnak lehetőséget adnak, hogy saját tulajdonú lakáshoz jusson, amelynek igénye szabadon választható.

– Mi a családok jólétét vagyunk hivatottak biztosítani, szemben a baloldallal

– jelezte az államtitkár, aki felsorolta a kormány családbarát intézkedéseit, például a családi otthonteremtést vagy az áfacsökkentést, amelyet a baloldal leszavazott.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

– Ezzel teljesen egyértelműen azt üzenik, hogy a családi otthonteremtés és az áfacsökkentés lehetőségét megszüntetik, ha Önök kerülnek kormányra – mutatott rá Dömötör Csaba, majd arról is beszélt, hogy baloldali kormányzás idején nem emelkedett a minimálbér, miközben a mostani kormány azt megduplázta. Az államtitkár közölte,

a baloldal mostani programja alapján emelnék a személyi jövedelemadót és a társasági adót, megadóztatnák az ingatlant és az öröklés után is közterhet rónának a magyar emberekre.

– Ezernyi okunk van arra, hogy nem szeretnénk visszafordulni a múltba, és nem is fogunk! – tette hozzá az államtitkár.

A baloldal folyamatosan az érettségi megtartása ellen szólalt fel

– Több mint egy éve van jelen Magyarországon a pandémia, és arról senki nem beszél, hogy ez hogyan érinti azokat a gyermeket, akik be vannak zárva – kezdte napirend előtti felszólalását Bangóné Borbély Ildikó (MSZP). A szocialista politikus egy felmérést idézve arról beszélt, hogy szokatlan fáradtság, alvászavarok, ízületi fájdalmak, pesszimizmus jellemezte a középiskolásokat, és a fiatalok 41 százalékánál alakult ki evészavar.

– Minden nyolcadik fiatalt foglalkoztatta a halál, az öngyilkosság és az önpusztítás. Hiába követeltük, hogy halasszák el az érettségit, hiába követeltük, hogy először az érettségizők és a tanárok kapják meg az oltást – hangoztatta a baloldali képviselő, megjegyezve: „amikor családbarátnak nevezik a kormányt, kérem ne tegyék!”

– Nekünk mindig a gyermekek érdeke az első, a lehető legnagyobb biztonságban voltak és vannak a gyermekek, valamint azok szülei, ezen törekvéseket viszont nem támogatták a baloldali képviselők

– válaszolta az Emberi Erőforrások parlamenti államtitkára. Rétvári Bence idézte az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalását, mely szerint az iskolákat az utolsóként kell zárni és elsőként kell nyitni. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy

az MSZP egyik szatellitegyesülete testhőmérséklet-mérést követelt, majd amikor azt a kormány bevezette, látszatintézkedésnek nevezték a lépést.

– Önök folyamatosan az ellen szólaltak fel, hogy meg lehessen tartani az érettségit. Ezeket tavaly is és most is meg lehetett tartani úgy, hogy nem alakultak ki fertőzési gócpontok – jelentette ki Rétvári Bence, aki egyúttal megköszönte a diákok és a tanárok együttműködését a járvány elleni védekezés során.

– Az iskolapszichológusok számát megdupláztuk, a pedagógusokat pedig soron kívül be tudtuk oltani, mert volt elegendő vakcina – tette hozzá az államtitkár, miközben sérelmezte, hogy a baloldali képviselő vádaskodik, de nem kíváncsi a válaszokra.

A keleti vakcinák nélkül kétmillióval kevesebben lennének beoltva ma Magyarországon

Az elmúlt évben a kormány szeme előtt mindvégig az emberéletek védelme lebegett. Időben észlelték a járványt, és hozták meg a megfelelő lépéseket, rendeltek vakcinát – mondta napirend előtti felszólalásában Simicskó István ma a parlamentben, és emlékeztetett, hogy közben a baloldal mindezt folyamatos kritikával illette.

Ma már közel ötmillióan be vannak oltva hazánkban, és a kormány döntését igazolja,hogy a WHO jóváhagyta a kínai vakcinát is – fejtette ki a KDNP frakcióvezetője, aki szerint a baloldal továbbra is oltásellenes, és most már a WHO-val is vitatkozik, de ebben a vitában alul fog maradni.

A járvány tétje az emberéletek megóvása – életekkel játszik a baloldal, amely a saját választói előtt is leszerepelt

– vélekedett Simicskó István, hozzátéve, hogy a baloldal csak a kritikához és a szabotáláshoz ért, miközben a kormány végzi a munkáját.

Válaszában Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt másfél évben mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból védekezni kellett a járvány hatásai ellen, és a kormány feladata volt megvédeni az emberek életét, a munkahelyeket és a gazdaságot is.

– Az elmúlt másfél évben kizárólag a nemzeti érdek motiválta a kormány döntéseit.

Ha nem így tettünk volna, és a baloldalra vagy Brüsszelre hallgatunk, sok ezerrel többen haltak volna meg, és több százezren vesztették volna el a munkájukat – vélekedett a külgazdasági- és külügyminiszter.

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány nem geopolitikai kérdésként tekintett a vakcinákra, így érkezhetett 6,5 millió oltóanyag keletről. Szijjártó Péter beszámolt róla, hogy a héten jön az utolsó félmilliós keleti szállítmány, az orosz és kínai fél időben, sőt esetenként előteljesítéssel teljesítette vállalását.

– A keleti oltóanyagok nélkül kétmillióval kevesebben lennének beoltva ma Magyarországon – hangsúlyozta a miniszter, és feltette a kérdést, hogy mikor néznek ennek a kétmillió embernek a szemébe mindazok, akik a keleti oltóanyagok ellen ágáltak.

Ha a baloldalra hallgatunk, még csak a vakcina-szerződéseket mutogathatnánk az embereknek

Míg az első hullám elleni védekezés még sikeres volt, és jó ütemben zártunk, a második hullámra a kormány már nem készült föl, a harmadik hullám pedig minden eddiginél tragikusabb volt, és első helyen voltunk a halálos áldozatok számában – mondta kedden napirend előtti felszólalásában Lukács László György a parlamentben.

A jobbikos képviselő szerint Orbán Viktor hagyta, hogy a vírus diktálja a tempót, most pedig a kormány el akarja terelni a figyelmet a halottak számáról. Fizetős egészségügyet hozott létre a kormány, a nem beoltottaktól megkövetelt negatív tesztek miatt fizetős a kórházakba való bejutás, sőt kórházakat is be akarnak zárni – vádolta a kabinetet Lukács László György.

Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Rétvári Bence válaszában arról beszélt, hogy a Jobbik politikusának családi vállalkozás révén 62 magyar orvost vittek ki Írországba, sőt, ő az egyetlen olyan képviselő, aki azzal büszkélkedett egy országos televízióban, hogy nem regisztrált az oltásra.

– A járvány közepén ön arra a biztatja az embereket, hogy ne regisztráljanak – szúrt oda az EMMI államtitkára, emlékeztetve: Lukács László György a keleti oltóanyagokról azt mondta, az AliExpress-ről rendeli azokat a kormány.

Felelős ember így nem beszél a WHO által is jóváhagyott oltóanyagról – vélekedett Rétvári Bence, és hozzátette: a WHO vezetői cáfolják a jobbikos politikus állításait.

– Ha önökre hallgattunk volna, még mindig csak a szerződéseket mutogathatnánk az embereknek – mondta az államtitkár.

A világon 114 millióan lettek munkanélküliek, de nálunk többen dolgoznak, mint tavaly

– A beoltottak száma közelít az ötmillióhoz, így több korlátozást már fel lehetett oldani – emlékeztetett napirend előtti felszólalásában ma a parlamentben Simon Róbert Balázs, és hozzátette: csak az oltásokkal lehet legyőzni a vírust.

A Fidesz képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy

folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottak száma, és az újraindítás további élénkülést hozhat a munkaerőpiacon.

Simon Róbert Balázs arról is beszélt, hogy az átlagkereset is nőtt idén, valamint, hogy a 2022-es költségvetés a gazdaság további erősödését szolgálja majd.

– A magyar gazdaság sikeresen előzött a kanyarban

– fogalmazott a kormánypárti képviselő.

Válaszában Szijjártó Péter emlékeztetett, tavaly sok vita arról szólt a parlamentben, hogy a segélyalapú társadalomhoz nyúljanak-e vissza, vagy a munkalapú megközelítést alkalmazzák-e továbbra is. A döntés egyértelmű volt, és

a kormány olyan beruházásokat ösztönző programot készített, amely ötvenszázalékos támogatást adott azon cégek fejlesztéseire, amelyek vállalták, hogy nem bocsátják el a munkavállalókat

– mondta a külgazdasági- és külügyminiszter. Kiemelte: 1435 vállalat 1683 milliárd forint értékben 474 milliárd forint támogatást kapott, és 262 ezer munkahelyet sikerült így megvédeni. Ennek is köszönhető, hogy

míg a világon 114 millióan lettek munkanélküliek, addig nálunk többen dolgoznak, mint tavaly.

A miniszter kifejtette, jól tették, hogy nem hallgattak a baloldalra, mert ismét bebizonyosodott, hogy a segélyek helyett a munkahelyteremtésre érdemes építeni a gazdaságot.

Borítókép: Az Országgyűlés plenáris ülése

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában