Ország-világ

2021.06.07. 15:15

Burány Sándor a kínaiakon gúnyolódott az Országgyűlésben

Ez a kampusz a kínai termékek többségével ellentétben „nem kici, és nem olco” – fogalmazott a Párbeszéd képviselője.

Burány Sándor napirend előtt arról beszélt: szombaton megtelt a Kossuth tér, ahol az emberek Karácsony Gergellyel közösen követelték, hogy Budapesten magyar pénzből diákváros épüljön, ne kínai egyetem – írja a Magyar Nemzet.

Ez a campus a kínai termékek többségével ellentétben „nem kici, és nem olco” – fogalmazott a Magyarországon élő kínaiakon gúnyolódva a Párbeszéd képviselője.

Burány kifogásolta, hogy a tüntetésen elhangzottakat bírálta a kínai nagykövet. Hangoztatta: a magyar külügy ennél kevesebbért, „például egy kapusedzőért” is kéretett már be nagykövetet. Szerinte a tüntetés hatására a kormány visszakozott a Fudan-beruházástól és most összevissza beszél. „Fudan nem, de diákváros és kormányváltás lesz Magyarországon, az új miniszterelnököt pedig Karácsony Gergelynek fogják hívni” – mondta Burány.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszában hangsúlyozta: a baloldal politikai hisztériakeltést folytat a Fudan egyetemmel kapcsolatban, aminek már csak azért sincsen értelme, mert arról semmiféle döntés nem született, a folyamat még csak a tervezésnél tart. „Dönteni a tervek elkészülte után, egy-két év múlva lehet csak” – közölte Schanda Tamás.

Szerinte ha fővárosi és kerületi vezetők nem ködszurkálásban, politikai bohóckodásban, utcatábla-avatókban gondolkodnának, akkor a tárgyalóasztalnál segíthetnék az előkészületeket, a koncepcióalkotás folyamatát.

„Ha nem ezt teszik, akkor egy nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy ahogy mostanában a baloldal nevezi, hatalmas méhlegelőnek” – fogalmazott az államtitkár.

Leszögezte: Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, amelynek több mint 4500 oktatója csaknem harmincezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási eredményekkel büszkélkedhet. Schanda Tamás álságosnak nevezte a baloldal Kína-ellenes fellépését, hiszen a világon mindenkinek érdeke az országgal való együttműködés, ezt bizonyította a járvány is, ami miatt az egész világ Kínától várt eszközöket, oltást a pandémia legyőzéséhez.

Az államtitkár megismételte: a kormány nem akar a budapestiek akarata ellenére jót tenni velük, ezért támogatják, hogy a tervek elkészülte után a budapestiek népszavazáson dönthessenek a kérdésről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában