Ország-világ

2021.06.28. 13:56

Tiltakozik a Mazsihisz a jobbikos Bíró László újraindítása ellen

Heisler András határozottan tiltakozik az antiszemita nézeteket valló politikusok közéletben való részvétele ellen.

„Meggyőződésünk, hogy a kirekesztő eszméket valló embereknek a magyar közéletben politikai múltjuk lehet, jövőjük azonban nem” – így reagált Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke arra, hogy ismét Bíró Lászlót indítja a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú, Szerencs térségi választókerületében az előválasztáson – írja a Magyar Nemzet.

A zsidó szervezet már a tavalyi borsodi időközi választás során is hangot adott annak, hogy Bíró Lászlót korábbi antiszemita megjegyzései miatt méltatlannak tartják a választók képviseletére. A jobbikos jelöltről 2020-ban előkerültek régebbi rasszista és antiszemita bejegyzései, amelyekben a fővárost „Judapestnek”, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúszdásoknak” nevezte.

„A Mazsihisz továbbra sem kíván beavatkozni pártpolitikai kérdésekbe, de határozottan jelzi tiltakozását az antiszemita nézeteket valló politikusok közéletben való részvétele ellen”

– közölte közleményben a szervezet elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában