bűnügy

2021.07.21. 12:47

Sokan kiszabadultak az emberrablók fogáságából Nigériában

Összesen száz ember, köztük szoptatós anyák és kiskorúak szabadultak ki több mint negyven nap után emberrablók fogságából Nigériában – közölték szerdán a helyi hatóságok.

Muhammadu Shehu, az északnyugat-nigériai Zamfara állam rendőrségi szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy a június elején egy faluból elrabolt embereket hétfőn éjszaka engedték el a túszejtők Manu városánál.

Jóllehet Shehu nem árulta el a kiszabadítás részleteit, hangsúlyozta, hogy az emberek a rendőrség és a helyi kormányzat erőfeszítései révén nyerték vissza szabadságukat, és nem fizettek értük váltságdíjat.

Nigériában rendszeresek a tömeges emberrablások.

Ehhez folyamodnak többek között a térségben aktív iszlamista terroristák is, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihadistákkal házasodjanak össze, vagy öngyilkos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. Más esetekben bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.

Július elején legalább 121 diákot raboltak el fegyveresek a Zamfarával szomszédos Kaduna állam egyik bentlakásos iskolájából. A helyi hatóságok ezután biztonsági okokra hivatkozva 13 másik iskolát bezártak a térségben.

Ugyancsak július elején a kadunai Zaria városának a kórházából – ahol tuberkulózisos és leprás betegeket kezeltek – legalább nyolc embert hurcoltak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában