újraindult

2021.09.13. 10:45

Leszállt Kabulban a tálib hatalomátvétel óta első kereskedelmi légijárat

A vállalat még dolgozik azon, hogy rendszeressé tudják tenni az Iszlámábád és Kabul közötti járatokat.

Leszállt Kabulban hétfőn a tálib hatalomátvétel óta első, kereskedelmi légijáratként érkező repülőgép, a PIA pakisztáni légitársaság gépe, amely nem sokkal később visszaindult Iszlámábád felé.

A Kabulban landoló gépen még csak néhány, nagyjából tíz ember utazott, talán a legénység tagjai többen is voltak, mint az utasok – számolt be az AFP francia hírügynökség tudósítója, aki maga is a járaton érkezett Iszlámábádból az afgán fővárosba.

A PIA légitársaság szóvivője vasárnap elmondta: a vállalat még dolgozik azon, hogy rendszeressé tudják tenni az Iszlámábád és Kabul közötti járatokat.

A kabuli nemzetközi repülőtéren augusztus végén még minden nap ezrek gyűltek össze abban a reményben, hogy valamilyen repülőjáraton elhagyhatják a tálib uralom alá került Afganisztánt. A kaotikus helyzetben a nyugati országok több mint 123 ezer embert menekítettek ki Kabulból repülőgépekkel a tálib hatalomátvételt követő napokban. Augusztus 26-án véres merényletet követtek el az Iszlám Állam terroristái a repülőtér közelében, a robbantásokban több mint száz ember meghalt.

Azóta a tálibok stabilan átvették az ellenőrzést a repülőtér fölött, és az utóbbi napokban több jel is utalt arra, hogy az élet újra kezd normalizálódni. Múlt héten a Qatar Airways két charter gépe szállt fel a kabuli repülőtérről, fedélzetén olyan afgán és külföldi állampolgárokkal, akiket korábban nem tudtak kimenekíteni. Szeptember 3-án az Ariana afgán légitársaság bejelentette, hogy újraindítják a belföldi légi járatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában