verseny

2021.09.04. 21:38

Vakcinaügyi miniszterét látná szívesen utódaként a japán kormányfő

A politikus hivatalosan még nem jelentette be indulását.

Szuga Josihide leköszönő japán miniszterelnök kormánya népszerű vakcinaügyi miniszterét, Kono Tarót támogatja a pártlenöki posztért folytatott küzdelemben – jelentette szombaton a Nippon New Network japán hírcsatorna.

A kormányfő előző nap jelentette be, hogy alig egy év után távozik a párt és így a kormány éléről is. Utóda szeptember végi megválasztásáig marad posztján. Szuga bejelentése után pár órával, a TBS televízió jelentette, hogy Kono versenybe száll a pártelnöki posztért, de a politikus hivatalosan még nem jelentette be indulását, csak annyit mondott, hogy először egyeztetnie kell kollégáival a kormányzó Liberális Demokrata Pártban.

Az 58 éves Kono Taro volt már külügyminiszter és a védelmi tárcát is irányította korábban. Népszerű a fiatalok körében, miután sikeres követőbázist épített ki a Twitteren, ahol 2,3 millió követője van, ami nem jellemző a japán politikára, melyben jobbára idősebb és a közösségi médiában kevéssé jártas politikusok vannak többségben.

Kisida Fumio korábbi külügyminiszter már bejelentette, hogy versenybe száll a pártelnöki posztért.

Japán előző kormányfője, a rekordideig, nyolc éven át hivatalban lévő Abe Sindzó tavaly ősszel egészségügyi okokra hivatkozva mondott le tisztségéről. Az ő kormányzása előtt az országnak hat év alatt hat miniszterelnöke volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában