szólásszabadság

2021.10.01. 18:16

Felelősségre vonhatók a hozzászólók a gyalázkodó kommentárokért

A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a hozzászólókat a gyalázkodó kommentárok miatt – közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna.

A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.

A törvény egy korábbi tervezete a teljes tartalomért – beleértve a névtelen hozzászólásokat is – a médiaszolgáltatót vonta volna felelősségre, és százezer kunától egymillió kunáig (4,8-48 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntette volna a felületükön megjelent gyalázkodó kommentárokért.

A törvényjavaslatot azonban számos kritika érte,

többek között a Horvát Újságíró Szövetség (HND) is óvást nyújtott be ellene. Ezért át kellett dolgozni.

A most megszavazott jogszabály a hozzászólás tartalmáért annak szerzőjét teszi felelőssé. Amennyiben pedig a média tulajdonosai el akarják kerülni a büntetést, meg kell változtatniuk a hozzászólás szabályait. Regisztrációhoz kell kötniük a kommentárok lehetőségét, a felhasználókat pedig jól érthetően tájékoztatniuk kell a szabályok megsértésének következményeiről. Amennyiben a felhasználó sértő, a bejegyzéshez fűzött gyalázkodó hozzászólásokat ír, az oldal üzemeltetőjének el kell azt távolítania, de le is tilthatja a felhasználót a további hozzászólás lehetőségétől.

Az új törvény sokkal nagyobb átláthatóságot tesz lehetővé az elektronikus médiapiacon. Annak szereplői kötelesek lesznek feltüntetni tényleges tulajdonosi hátterüket és finanszírozásuk forrását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában