Tudjon róla!

2021.10.04. 11:50

Így változik az irányított véradás rendszere

Átalakítja az irányított véradás rendszerét az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ): az új szabályozás értelmében az eddigi jól ismert, a közvetlen donor-beteg kapcsolaton alapuló direkt irányított véradás hétfőtől csak a beteg írásos nyilatkozata alapján és vércsoportegyezés esetén valósulhat meg.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az OVSZ hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, hogy szintén

október 4-től támogató irányított véradásra is lehetőség nyílik.

Ez esetben a véradó és a beteg vércsoportegyezése nem követelmény. A leadott vér az országos készletbe kerül, a kedvezményezett beteg pedig a számára gyűjtött mennyiségnek megfelelően, „becseréléssel”, a központi készletből kap számára kompatibilis vérkészítményt.

Ez a forma – ugyanúgy, mint a direkt irányított véradáskor – létrejöhet rokonok, ismerősök körében, de akár, az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével, közösségi gyűjtés alapján is, egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására.

Támogató véradás esetén a véradónak csak annyit kell tennie, hogy adatfelvételkor egy nyilatkozaton megadja a beteg nevét és tajszámát. A már leadott vért utólag nem lehet beteghez irányítani

– hívták fel a figyelmet.

Tudatták: bármelyik vérgyűjtési helyszínen lehet direkt és támogató irányított véradásra jelentkezni. Ezek pontos időpontja, helyszíne megtalálható a www.ovsz.hu/ver/veradasok oldalon. A vérellátó szolgálat arra kér mindenkit, éljen az időpontfoglalás lehetőségével, ahol irányított véradási szándékát is jelezheti.

A véradáshoz személyi igazolvány, lakcím- és tajkártya szükséges.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában