családjog

2021.10.19. 17:15

Varga: a gyermekek érdekét szolgálja a polgári törvénykönyv módosítása

A gyermekek érdekét szolgálja a polgári törvénykönyv módosítása, mert megszüntethet egy eddig elvarratlan konfliktusforrást – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter kedden a közösségi oldalán.

Varga Judit azt írta: a polgári törvénykönyv módosításáról szóló javaslatot a civil élet szereplői is üdvözölték, köztük a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és az Apaszív egyesület is, hiszen a módosítás egy régóta megfogalmazott igény volt a civil társadalom részéről. A törvénymódosítást – melyben szerepelnek a 2020-ban felállított családjogi civil munkacsoport javaslatai is – , az idén létrehozott családjogi szakértői munkacsoport támogatása is támogatja – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás biztosítja, hogy ha mindkét szülő alkalmas a gyermek gondozására, a gyermeknek ne kelljen elválnia egyik szülőjétől sem, mindkét szülőjével azonos intenzitású, bensőséges kapcsolatban maradhasson.

Hangsúlyozta továbbá, hogy

a bíróságnak kell minden szempontot körültekintően mérlegelve döntenie abban a kérdésben, hogy a közös szülői felügyelet gyakorlásának feltételei fennállnak-e, és az a gyermek érdekét szolgálja-e.

A módosítás egy további lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy a jelenleginél jobb, a gyermek érdekeit szem előtt tartó döntést hozhasson – ismertette a miniszter.

Varga Judit kitért arra is: a nemzetközi tapasztalatok és a legfrissebb kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás a gyermekre nézve jobb kimenetellel bír, mintha a gyermek kizárólag egyik szülőjével élne. A gyermekek még abban az esetben is profitálhatnak a váltott gondoskodás előnyeiből, ha a szüleik közötti viszony nem kifejezetten együttműködő, mert a váltott gondoskodás ösztönzi a szülők közötti együttműködést, mert mindkét szülő ténylegesen részt vesz a gyermek nevelésében.

A miniszter kiemelte továbbá, hogy az Európai Unió országainak döntő többségében a közös szülői felügyelet a főszabály, és kivételesnek tekinthető, ha azt csak az egyik szülő gyakorolja. A legtöbb országban dönthet a bíróság az egyik szülő kérelmére is a közös szülői felügyelet kérdésében.

– A munkát folytatjuk, továbbra is dolgozunk az eljárási határidők rövidítésén a családjogi perekben – hangsúlyozta Varga Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában