2021.11.30. 18:09
Herczegh Anita: hosszú távú segítséget nyújt a Regőczi Alapítvány
A gyerekeket egészen felnőtté válásukig, illetve 18 éves korukon túl is támogatni kívánják, amennyiben tanulmányaikat még nem fejezték be.
A koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány 2022-től szeretné kialakítani az érintettek rendszeres havi támogatását – mondta Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke keddi pákozdi sajtótájékoztatóján.
Áder János államfő felesége hozzátette, a gyerekeket – mintegy hatszáz családot segítve – egészen felnőtté válásukig, illetve 18 éves korukon túl is támogatni kívánják, amennyiben tanulmányaikat még nem fejezték be.
Herczegh Anita országjáró körútjának hatodik állomásán Pákozdra látogatott, ahol olyan személyekkel találkozott, akik kapcsolatba kerültek a Regőczi Alapítvánnyal, majd egyeztetett a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatok képviselőivel és megtekintette a Baptista Szeretetszolgálat logisztikai központját.
Kiemelte, az alapítvány túl kicsi ahhoz, hogy a feladatot egyedül oldja meg, ezért az országjárás során az állami és önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, valamint a karitatív szervezetek képviselőivel találkozik, és megbeszélik, miként tudnak együttműködni annak érdekében, hogy a segítségnyújtás minél célravezetőbb és hatékonyabb legyen.
Az alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége hozta létre azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyerekeknek, akik a világjárvány miatt elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.
Borítókép: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatót tart az alapitvány tevékenységéről, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központjában Kecskeméten 2021. november 8-án.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg