Ország-világ

2021.11.10. 20:04

Horváth Csaba szerint múzeum lehetett volna az Városházából

Ha a baloldali fővárosi politikusok nem tudtak a városháza értékesítéséről, akkor a vagyonkezelő vezetője milyen jogalappal tárgyalt erről?

A Mediaworks Hírcentruma utolérte Horváth Csabát, Zugló MSZP-s polgármesterét, akit a városháza eladásáról kérdeztek. A kerületvezető elmondta, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt látta azt a tanulmányt, amelyet a Fővárosi Önkormányzat tegnap hozott nyilvánosságra és amely a városháza ingatlanegyüttesének rendezéséről szól.

Ismert: kedden több szerkesztőség is kapott egy hangfelvételt, amelyen Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Gansperger Gyula korábbi Wallis-vezér és Berki Zsolt, egy gyanús hátterű ingatlanos, valamint mások a városháza eladásáról beszélgetnek. Barts az ezzel kapcsolatos teendőkről, menetrendről beszél társainak. A felvételre válaszul a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat nyilvánosságra hozott egy döntéselőkészítő anyagot, amelyben hat forgatókönyv szerepelt azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne rendezni a leromlott állapotú, de műemléki védettségű városháza épületének helyzetét.

A hat eshetőség közül kettőben arról volt szó, hogy el kellene adni az épületet.

A tanulmányban a felújítással és a garázzsal összefüggésben voltak tervek Horváth Csaba emlékei szerint, aki elmondta: jelenleg 300 autó parkol az udvaron. Ő azt az álláspontot képviselte, hogy létesüljön egy mélygarázs a városháza udvarán, és efölött legyen egy park. Emellett a kerületvezető szerint az is szóba került, hogy ha egyszer lesz erre forrás, akkor meg kellene építeni a városháza új épületét, ami azonban nem azt jelenti, hogy a régit el akarták volna adni – tette hozzá.

Horváth Csaba úgy emlékezett, hogy inkább hasznosították volna a korábbi épületet: kulturális, múzeumi feladatokra használták volna, így például a Budai Várban levő Budapest Galériát hozták volna ide.

Horváth úgy emlékezett, hogy Erick van Egeraat tervei szerint építették volna át a városházát, vagyis egy új épületszárny épülne és a Városháza Park tér egy átriumos belső parkká vált volna. – Mivel nincs most a fővárosnak erre pénze, ezért komoly vitákat folytattunk, hogy mi a teendő és arról döntöttünk, hogy egy bizonyos mértékű felújítást el kell végezni, hiszen az épületek állagmegóvása és használhatósága érdekében muszáj ezt megtenni – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy más nem volt tervben.

Horváth Csaba hangsúlyozta, hogy ő a főpolgármesteri kabineten látta ezeket a terveket, itt találkozott a most nyilvánosságra hozott dokumentumokkal.

– Ez a főváros vezetésének egy döntéselőkészítő anyaga, ami a városháza felújításáról és választási ígéretként a Városháza Park kialakításáról szólt – összegzett a kerületvezető, hozzátéve, hogy volt ebben konfliktus, hiszen egyesek úgy vélték, hogy egyáltalán nem szükséges garázs, „jöjjön mindenki gyalog és biciklivel”. – Nyilván többek között a protokoll-szempontokat is figyelembe véve, például ha külföldi vendégek érkeznek, egy olyan kompromisszumot kell találni, ami lehetővé teszi a parkolást bizonyos mennyiségben – összegzett.

A polgármester elmondta:

ha benne is volt ebben a dokumentumban a városháza eladásának alternatívája, ő nem emlékezett erre, tehát komolyabban ez nem került szóba

– idézte fel a történteket.

A városháza eladása kapcsán tehát továbbra is fennáll egy érdekes ellentmondás: miközben a Fővárosi Közgyűlés vezető tisztségviselői állításuk szerint nem tudtak arról, hogy komoly lehetőségként vagy egyáltalán felmerült volna a városháza eladása,

aközben a fővárosi vagyonkezelő vezetője pénzemberekkel tárgyalt az ingatlan eladásának részleteiről a kiszivárgott hangfelvételek szerint.

Borítókép: Horváth Csaba és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában