Belpolitika

2021.11.13. 22:35

Ismét tízezrek tüntettek Szudánban a katonai hatalomátvétel ellen

Ismét tízezrek tüntettek szombaton Szudánban a katonai hatalomátvétel ellen.

Kartúmban és a szudáni főváros testvérvárosában, Omdurmánban a biztonsági erők erőszakkal oszlatták fel a megmozdulásokat.

A Szudáni Orvosok Központi Bizottsága (CCSD) szerint a biztonságiak éles lőszert is bevetettek. Legalább öt tüntető vesztette életét lövések, illetve könnygáz okozta fulladás következtében. A kórházakba számos sérültet szállítottak be.

A kora reggeli órák óta a karhatalom jelentős erőket mozgósított a fővárosban, lezárva az Omdurmán és más külvárosok felé vezető hidakat. A szudáni szakszervezetek és demokráciapárti csoportosulások őrizetbe vételekről számoltak be.

A szudáni rendőrség ugyanakkor az állami televízióban közvetített közleményében azt állította, hogy nem vetett be fegyvereket a tüntetőkkel szemben. Tájékoztatása szerint a tüntetők ellenben több rendőrőrsöt is megtámadtak, súlyosan megsebesítve 39 rendőrt.

További tüntetésekről érkeztek jelentések a déli Vad Madani, Port Sudan és Kaszala városokból. A megmozdulásokat SMS-üzenetekkel szervezték, mivel az internetszolgáltatás a puccs óta szünetel.

Az afrikai országban azóta vannak megmozdulások, hogy Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok október 25-én megdöntötte a hadsereggel hatalommegosztásban működő civil kormányt, feloszlatta az ország összes kormányzati intézményét, és letartóztatta az elmozdított kabinet szinte összes civil tagját. Burháni csütörtökön új átmeneti tanácsot alakított, a testület elnökévé pedig önmagát nevezte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában