Ország-világ

2021.11.04. 06:10

November 4.: az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezünk

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.

Forrás: Fortepan / Juricza Tibor

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A forradalom a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította az ország semlegességét, és felmondta a Varsói Szerződést. A beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.

1956. november 4-én, vasárnap, hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen.

A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot.

Öt óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc, a Nagy Imre-kormány volt miniszterei, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével. Kádár és Münnich aznap szovjet kísérettel Szolnokra repült.

Öt óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek és valamennyi világnyelven beolvastak:

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

A Szabad Kossuth Rádió adása nyolc óra 7 perckor megszakadt, ezután rövidhullámon a Himnuszt és a Szózatot sugározták váltakozva.

Miután Soldatic jugoszláv nagykövet a hajnali órákban arról tájékoztatta Szántó Zoltán államminisztert, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak, 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán. A követségen 43-an kaptak menedékjogot. Mindszenty József bíboros az amerikai követségen kapott menedékjogot. Soldatic közvetítette Tito jugoszláv elnök Nagy Imrének és társainak címzett üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, amit ők egyhangúlag elutasítottak.

Bibó István, a törvényes magyar kormány az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltványt adott ki. Ebben leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, és visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

A nap folyamán a szovjet csapatok – helyenként fegyveres harc után – a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték. Budapesten a felkelő csoportok felvették a harcot. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Vidéken több helyen jelentős ellenállás bontakozott ki.

Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen. New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta az amerikai határozati javaslatot, amely a szovjet csapatok kivonására szólított fel. Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától „a magyar kérdés” levételét a napirendről.

A harcok november 4-én a fővárosban 135 áldozatot követeltek. A KSH 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti események országosan 2652 (Budapesten 2045) emberéletet követeltek, és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg.

Ferenc tér, az 1956-os forradalom alatt elesettek ideiglenes sírjai. A felvétel a Tompa utca irányából a Bokréta utca 15. számú ház felé nézve készült
Fotó: Fortepan / Rédei Mária

Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt. A forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót 1958. június 16-án koncepciós per után kivégezték. Szilágyi József – Nagy Imre személyi titkára – ügyét elkülönítették, őt 1958 áprilisában végezték ki. Losonczy Géza államminiszter a per tárgyalása előtt, máig tisztázatlan körülmények között halt meg a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Nemzeti gyász esetén Magyarország lobogóját az Országház előtt ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra eresztik. A törvényben meghatározott középületekre zászlóhasználat esetén gyászlobogót kell kifüggeszteni, lobogóhasználat esetén Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbócra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében kell méltó megemlékezést tartani. A nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás – a nemzeti gyászt kihirdető rendeletben foglaltak szerint – korlátozható.

Országszerte megemlékeznek a forradalom áldozataira a nemzeti gyásznapon

A központi programok délelőtt 9 órakor kezdődnek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Itt katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra eresztik a nemzeti lobogót.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt, de idén ismét koncerttel is emlékeznek az áldozatokra Budapesten, a Szent István-bazilikában. A 18 órakor kezdődő emlékkoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara előadásában csendül fel Mozart Requiem című műve Antal Mátyás vezényletével.

A hangversenyen csak előzetes regisztrációval és védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. Regisztrálni az [email protected] e-mail címen lehet. A rendezvényt az M5 csatornán élőben közvetítik.

Emellett 10 órától délután 4-ig protokollmentes megemlékezést is tartanak a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál.

Ugyanitt a gyászpark látogatóközpontjában november 4-ig meg lehet tekinteni a 301-1989 című fotókiállítást is, amelyen Horváth Ernő pillanatfelvételei jelenítik meg a 301-es parcella átalakulását.

Emellett országszerte tartanak megemlékezéseket és gyújtanak gyertyát a forradalom áldozataira emlékezve.

Borítókép: Rákóczi tér, szemben a vásárcsarnok. Előtérben az 1956-os forradalom alatt elesettek ideiglenes sírjai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában