Mérföldkő

2021.12.16. 20:28

Müller Cecília: a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család védetté váljon (videó)

A vírus mutálódásának következtében már a gyerekeket is jobban érinti a fertőzés.

Az egyéni védelmen túl a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család - köztük szüleik, nagyszüleik - védetté váljon - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos csütörtökön a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Müller Cecília úgy fogalmazott: "nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk" azzal, hogy miután az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az 5-11 éves gyerekek oltását is a koronavírus ellen, Magyarországon is megkezdődött ezek beadásának folyamata.

Felhívta a figyelmet: az, hogy a gyermekeket kevésbé érinti a koronavírusos megbetegedés, igaz volt, főképp a járvány a kezdetén az eredeti, vuhani törzsnél. Később viszont a szakemberek azt látták, hogy a mutálódás következtében már a gyermekek korosztályát is egyre inkább érintette a fertőződés - tette hozzá.

Ezekben a napokban is mintegy 50-60 gyermeket ápolnak a magyarországi kórházakban koronavírus miatt - ismertette a tisztifőorvos, megjegyezve: tehát nem nagy számban, de előfordul súlyos, akár szövődményes eset is.

A tisztifőorvos kiemelte: a gyermekek védőoltása nemcsak őket, hanem családjukat - szüleiket, nagyszüleiket, dédnagyszüleiket -, közösségüket is megvédi. "Ha az egész családi közösség védelmet élvez, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mint korábban voltunk" - fogalmazott.

Nagyon fontos, hogy együtt ünnepelhessen a család - jelentette ki Müller Cecília, aki mindenkinek biztonságban, békességben, szeretetben eltöltött családi ünnepeket kívánt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában