Fizetős egészségügyet akarnak

2022.01.24. 08:12

A baloldal tömeges kórházbezárásokra készül (videó)

Kevesebb kórház is elég lenne a Gyurcsány-párt polgármestere és egészségügyi szakpolitikusa, László Imre szerint. Nemrég Komáromi Zoltán, a DK másik politikusa ígért kórház- és osztálybezárásokat arra az esetre, ha hatalomra kerülne a baloldal. Komáromi egyébként a baloldal hivatalos egészségpolitikusa. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel fűszoknyás felszolgálólányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással: vagyis fizetős egészségügyi ellátással.

A baloldalon (hivatalosan is) Gyurcsány Ferenc pártjához, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozik az egészségügy területe. Ez többek között abból is látszik, hogy a baloldal egészségügyi programjának felelőse Komáromi Zoltán DK-s politikus. Azonban nem ő az egyetlen, aki ezen a területen véleményformáló Gyurcsány pártján belül: László Imre, a korábbi kórházigazgató, Újbuda DK-s polgármestere. (Természetesen ez egy formai kérdés, hogy az egészségügy a DK-é – közismert, a baloldal vezetője Gyurcsány Ferenc, így nincs olyan terület, ahol ne az ő akarata érvényesülne. De itt formailag, hivatalosan is.)

Úgy tűnik, hogy a kórházbezárások kérdésében nem vita, hanem teljes egyetértés van a baloldalon. Érdemes felidézni ezzel kapcsolatban László Imre tavaly ismertetett véleményét. – Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg gyógyintézet van. Ez nagyon sok. Ez indokolatlanul sok – mondta a DK-s politikus az ATV reggeli műsorában.

László Imre a megoldást is felvázolta: „90-100 kórház nagyobb biztonsággal, magas szakmai színvonalon az országot el tudja látni" – mondta.

 

A kórházbezárásokról a közelmúltban is beszéltek a baloldalon. A már említett Komáromi Zoltán például azt a tervet vázolta fel, hogy 10-15 egészségügyi centrumot hoznának létre országszerte és megszüntetnék azokat a szülészeteket, ahol évente kevesebb, mint 500 csecsemő jön világra.

Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje nemrég kijelentette, hogy a szüléshez nem kell orvos.

Márki-Zay Péter egyébként képtelen állításokkal próbálja népszerűsíteni a baloldal egészségügyi programját. – Ha kell, akkor fűszoknyás lányok mojitót szolgálnak föl, hogyha ezt valakinek fedezi a biztosítása vagy a pénztárcája – próbálta felvázolni a fizetős egészségügy előnyeit Márki-Zay Péter. De olyan ötlet is elhangzott, miszerint ha valaki külföldön jobb ellátást kaphat, akkor az egészségbiztosításnak ezt fizetnie kéne, példaként pedig az indiai szemműtéteket említette. A baloldali jelölt többek között arról is beszélt, hogy a korábban a Fidesz által kikényszerített népszavazással eltörölt vizitdíjat és a kórházi napidíjat is visszahozná.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában