Egyre lejjebb

2022.01.04. 19:02

Márki-Zay Péter: pusztulnak az idősek, ez a jó irány

A baloldal igenis fel akarja használni a járványt.

A baloldal a pandémia kezdete óta egy olyan kampányt folytat, amelyben a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi következményeit használja fel a kormány lejáratásához. Az összefüggést sokan sokféleképpen felvázolták már: minél több szenvedést okoz a koronavírus, ez annál jobban kikezdi a kormánypártokat, ezért ezt a szenvedést kell felhasználni a politikai célok (kormányra kerülés) megvalósításához. A legaljasabb módon talán Korózs Lajos MSZP-s politikus járt el, akinek tevékenységét külön is bemutatjuk. Azonban Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt nyilatkozatai is azt mutatják, hogy a baloldal igenis fel akarja használni a járványt.

Csúcsra járatott halálkampány

– Az időseket, akik sajnos pusztulnak a koronavírus-járvány miatt is, sokkal könnyebben megvezette a Fidesz, mint a fiatalokat. Az új generációk, amelyek szavazni fognak ’22-ben, azoknál nagyon kicsi a Fidesz támogatottsága, tehát alapvetően az irány jó – mondta Márki-Zay Péter egy 2021 januári Facebook-videóban. (Az anyag ide kattintva elérhető, a baloldali jelölt idézett mondatai 1:52:30 körül hallhatók.)

Az a feltételezés, hogy az idős emberek halála Márki-Zaynak és a gyurcsányista koalíciónak kedvez, visszatérő téma a baloldali jelölt kommunikációjában. 

Az olaszországi Repubblica.it című lapnak adott novemberi interjújában úgy értékelt, hogy szerinte Orbán Viktor támogatottsága csökkent és további csökkenésre számít.

– A Covid által megtizedelt idősebb generáció szavaz rá, nem pedig a fiatal tehetségek, akik egyre nagyobb számban hagyják el az országot – egyesített két baloldali toposzt (Covid-halálozás és elvándorlás) egy mondatban Márki-Zay.

– […] az idősebbek, akik közül sajnos most nagyon sokan halnak meg, körülbelül kétharmad arányban támogatták [Orbánt], tehát az idő megint csak nem a Fidesznek dolgozik – mondta Márki-Zay néhány nappal később, egy facebookos bejelentkezés során. (A kérdéses rész körülbelül 5:30-tól látható).

Márki-Zay Péter korábbi videóiban is visszaköszön a gondolat, hogy az idős választók halálával az ellenzék járhat jól.

– Ugye azok, akik most nagy számban meghalnak sajnos koronavírusban, ezen szavazóknak körülbelül a kétharmada a Fideszre szavazott. Akik helyettük szavaznának új generációként, nekik inkább egyötödük, aki Fidesz szavazó, tehát van egy demográfia, ami nagyon Orbán Viktor ellen van – lamentált Márki-Zay 2021 januárjában. (A videóban 1:39:10-tól látható a kérdéses rész). Ezt a gondolatot, hasonló szavakkal már 2020 nyarán is megfogalmazta. – A demográfia az ellenzéknek nem hátrányos […] ugye az idősek elmennek sajnos, viszont jönnek fiatalok és ezek a fiatalok sokkal kisebb arányban Fidesz-szavazók, tehát több százezer szavazattal kevesebb várható egyébként a Fidesz oldalán, mint 2018-ban volt – mondta a baloldal jelöltje. (A kijelentés 4:50 után hangzik el).

A baloldali hagyományokat folytatja

A baloldal a kezdettől fogva komoly politikai lehetőséget látott a járványban. A dolog érdekessége, hogy ezt nem is palástolták az egyes szereplők, nem gondolták úgy, hogy mások szenvedéséből politikai hasznot húzni legalábbis problémás – pedig valójában szégyen.

– Ugye most beütött ez a járvány, meg a nyomában lévő válság, és ez egy (…) nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a Fideszt – mondta 2020-ban Tóth Endre, a baloldal közös budafoki képviselőjelöltje, akinek szavai a Momentum Mozgalom online elnökségi ülésén hangzottak el.

Nagy Attila Tibor baloldali politológus is arra hívta fel a figyelmet egy televíziós műsorban, hogy az ellenzéknek jobban ki kellene használni a járványban elhunytakat gyászolók fájdalmát.

Az első hullám ismerten alacsony fertőzöttséget és halálozást hozott Magyarországon. 2020-ban a jelenséget Arató Gergely DK-s parlamenti képviselő, a közös ellenzék kispesti jelöltje akkor úgy kommentálta az ATV-ben: „A halottak számában sem áll, sajnos, rosszul az ország" – érzékeltetve a „minél többen halnak meg, annál jobb” elvét.

A Soros György által is támogatott Political Capital elemzőintézet vezetője, Krekó Péter nyilatkozata is elhíresült:

A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor (Orbánnak) kell viselnie a politikai következményeket.

Az idézet nyomán Krekó számos sajtópert indított, mondván félreértelmezték szavait és senkit nem biztat az oltási hajlandóság aláásására.

A Magyar Nemzet ugyanis így értelmezte szavait, mégpedig abból kiindulva, hogy Krekó korábban a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt, az utóbbi években pedig a jelenlegi ellenzéki szereplőknek adott tanácsokat, így a nyilvános megszólalása is értelmezhető eképpen. A perek jelenleg is folyamatban vannak.

A legismertebb halálkufár Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő volt, aki egy propagandafilmet is forgatott.

Az „alkotás” főszereplője Korózs és egy magát ápolónak, mentőtisztnek kiadó nő volt – akiről rövid úton kiderült, hogy csaló. Korózs állításának lényege az volt, hogy a járvány miatt számos kórházi ágyat szabadítottak fel, vagyis sok beteget hazaküldtek az egészségügyi intézményekből. Jellemzően olyanokat, akik nem igényeltek hosszú ápolást vagy állapotuk gyors javulására lehetett számítani.
Korózs és a csaló nő azt hazudta, hogy halálos betegeket, mozgásképtelen embereket küldtek haza a kórházakból, akik emiatt meghaltak.

Miután bebizonyosodott, hogy Korózs Lajos hazudott és mások állítólagos halálából akart politikai hasznot hajtani magának és pártjának, a videót leszedték, a politikus pedig úgy folytatta pályáját, mintha mi sem történt volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában