Ezen dolgoznak

2022.01.08. 13:55

Szijjártó: a két magyar szombat este elhagyta Kazahsztánt (videó)

Két hazatérni szándékozó magyar állampolgár még szombat este elhagyta Kazahsztánt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiával.

Nur-Szultánból és Aktobéból sikeresen felszálltak azok a repülőgépek, melyek fedélzetén egy-egy, a hazatérésben segítséget kérő magyar állampolgár is hazautazhat - írta Szijjártó Péter közösségi oldalán. 

 

A nur-szultáni nagykövetségen és az almati főkonzulátuson dolgozó munkatársak most tovább folytatják a munkát, a legfontosabb feladat pedig az Almatiból hazatérni szándékozó, jelen helyzet szerint hét honfitársunk evakuálása (három magyar állampolgárnak a nap folyamán segítettünk átjutni Nur-Szultánba, ők ott is akartak maradni).

 

 

Folyamatos kapcsolatban vagyunk az amerikai főkonzulátussal, hogy a tervek szerint az első adandó alkalommal, egy közös akció keretében Kirgizisztánon keresztül hozzuk ki állampolgárainkat Almatiból.

 

Az amerikai helyzetértékelés szerint egyelőre biztonságosabb városon belül tartózkodni, mint megindulni közúton a kirgiz határ irányába, de amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, megindítjuk a magyarok evakuálást Kirgizisztán irányába. Biskekben a magyar nagykövetség már felkészült az érkezők fogadására.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország kazahsztáni képviseleteinek az a legfontosabb feladata, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a Kazahsztánban tartózkodó magyar állampolgárokkal, és mérjék fel, hányan szeretnének hazajönni.

   

Jelenleg 12 olyan magyar állampolgárról tudni, akik el akarják hagyni Kazahsztánt, közülük egy Nur-Szultanban tartózkodó magyar állampolgár már szombat este haza tud jutni, a WizzAir járata már úton van a kazah fővárosba 

- mondta a tárcavezető.

   

Közölte, egy Aktobe városban tartózkodó magyar állampolgár szintén szombat este hagyhatja el az országot Isztambul irányába.

   

Szijjártó Péter aláhúzta, az Almatiban tartózkodó tíz magyar állampolgár hazatérése ennél nehézkesebb, mivel a város repülőtere még mindig zárva van, a közúti közlekedés pedig komolyan korlátozott.

   

Kiemelte, azon dolgoznak, hogy ők is el tudjanak indulni, amennyiben a biztonsági körülmények adottak lesznek; várhatóan Kirgizisztán irányába hagyhatják majd el az országot, az ottani magyar nagykövetség már felkészült a fogadásukra, illetve a hazautazásuk elősegítésére.  

   

A miniszter elmondta, folyamatos kapcsolatban vannak az Almatiban található amerikai főkonzulátussal, amely legkorábban vasárnapra, vagy hétfőre tervezi az amerikai állampolgárok evakuálását.

   

Szijjártó Péter beszámolt arról is, összesen közel száz magyar állampolgár tartózkodik Kazahsztánban, nagy részük, mintegy 70-80-an egy nagy energetikai cég alkalmazásában állnak és egyelőre nem kértek segítséget a hazatéréshez.

   

A tárcavezető közölte, minden Kazahsztánban tartózkodó magyar állampolgárról név szerint tudnak, és valamennyien kapcsolatban állnak valamilyen módon valamelyik magyar képviselettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában