Milliós adatbázis alapján kampányolnak Márki-Zayék

2022.03.29. 17:48

A baloldal törvénytelenül gyűjthetett és használhatott fel személyes információkat

Több mint egymillió fős adatbázist építhetett ki a baloldal a Bajnai Gordonhoz köthető, Datadat adathalász cégcsoport közreműködésével. Márki-Zay Péter több alkalommal is beszélt arról, hogy az előválasztáson és azóta egy hatalmas, jól mobilizálható tömböt kovácsoltak össze. Az Index cikksorozatából derült ki, hogy Bajnaiék már tavaly ősz óta Márki-Zay kampányát segítették, s később a baloldal miniszterelnök-jelöltje is elismerte, hogy szerződésben állnak az Észtországban bejegyzett, off-shore hátterű cégcsoporttal.

A szivárványkoalíció a Bajnai Gordon és köre érdekeltségébe tartozó adathalász cégek segítségével építhette ki a szimpatizánsi keménymagját a közösségi médiában. Az amerikai szélsőbaloldalhoz is erős szálakkal kötődő Datadat egymilliónál is több elkötelezett baloldali szavazót tarthat egybe a Facebookon. Erre lehet következtetni Márki-Zay Péter közelmúltban tett kijelentéseiről. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje – akinek a kampányát már a tavaly őszi előválasztás óta segíti a Datadat – az elmúlt időszakban ugyanis több alkalommal beszélt egy óriási ellenzéki adatbázisról. Március 20-i Facebook-bejelentkezésében azt hangoztatta, hogy az előválasztás során, és azóta összesen nagyjából egy egymillió főből álló adatbázist építettek ki, akiket az ellenzék könnyen mozgósíthat majd a választás napján. Az Inforádió Aréna című műsorának adott interjúban Márki-Zay ugyancsak erről a „nagyon komoly adatbázisról” beszélt, amelyet minimum egymilliósra saccolt. – Legalább egymillió választópolgárnak van meg napi szinten az adata, és őket érjük el rendszeresen az üzeneteinkkel – fogalmazott.

Emlékezetes: az Index minap indított cikksorozatából derült ki, hogy Bajnai kérésére lett a leszállóágba került Karácsony Gergely helyett Márki-Zay Péter Dobrev Klára ellenfele az előválasztás második fordulójában, amelyen Márki-Zay a Datadat segítségével győzhetett. Később a baloldal kormányfő-jelöltje a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elismerte, hogy szerződésben állnak a Datadattal.

Az adatelemzéssel és kampánytanácsadással foglalkozó cégeket Bajnai az egykori kabinetfőnökével, Szigetvári Viktorral, valamint az egykori titokminiszterével, Ficsor Ádámmal hozta létre. A portál cikke szerint a Datadat mögött olyan, a Panama-akták offshore-botrányban érintett üzleti körök is állhatnak, amelyek kifejezetten arra szakosodtak, hogy elrejtsék egyes cégek finanszírozói hátterét, és a tőkét, ami a vállalkozások mögött van. Az adathalász cégeket Észtországban jegyezték be, aminek az lehet az oka, hogy a balti államban híresen laza a GDPR, az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete betartásának ellenőrzése, így a választók megszerzett adatainak bármilyen célú felhasználása ott könnyebben megy.

Az Index birtokába került egyik hangfelvételeken Ficsor és Patrick Frank, a Datadat tájékoztatási igazgatója arról beszélnek, hogyan profilozzák a Facebook és más platformok felhasználóit, és hogy milyen módszerekkel próbálják politikailag átfordítani a potenciális szavazónak ítélt embereket. A személyes adatok sokszor ártatlannak tűnő kérdőívek, kvízek kitöltésével kerül a Datadathoz hasonló cégek kezébe. Ezekből az információkból a felhasználók akár legszemélyesebb dolgai is kiderülhetnek.

Egy a napokban indult, agresszív SMS-kampányban a becslések szerint kétmilliónyi szavazót - tehát a Márki-Zay által elismert szám dupláját - érte el a baloldal. Az adatbázis összeállítása azonban felveti az adatvédelim szabályok megsértését, hiszen sokan  kaptak – köztük kormánytisztviselők – névre szóló üzenetet, akik semmilyen adatukat nem osztották meg a szivárványkoalíció pártjaival. A Mediaworks Hírcentrumának munkatársa például egy olyan telefonszámról kapott kampányüzenetet, ahonnan korábban a megrendelt csomagjairól kapott információt.

A Datadat hamis profilok és bérkommentelők tömegeit is bevetheti a tartalmai népszerűsítésére és a nagyobb elérések biztosítására. Ezzel élhetett Bajnai is, amikor egy Facebook-bejegyzéssel reagált arra, hogy kiderült az érintettsége a Városháza-botrányban. Mint arra az Index felhívta a figyelmet, az egykori MSZP-s kormányfő tavaly november 18-án késő este közzétett posztja lett a volt kormányfő legnépszerűbb bejegyzése. Máig 11 ezren lájkoltak és 3,9 ezren osztottak meg, ami kiugróan magasnak számítanak a magyar politikában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában