Ukrán válság

2022.03.03. 06:05

Civilek evakuálásáról állapodtak meg az ukránok és az oroszok – frissül (videók)

Folytatódnak a harcok az ukrán nagyvárosokban.

Cikkünk frissül!

Eddig 140 ezer menekült érkezett Magyarországra

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára úgy látja, hogy a baloldal felelőtlensége nem ismer határokat, túlmutat a politikai nézeteltéréseken.

Kovács Zoltán az M1-en csütörtök este azt mondta: a szó veszélyes fegyver kiélezett helyzetekben, amikor fegyveres konfliktus van, a szomszédban nagyhatalmak feszülnek egymásnak. Túlmutat a politikai nézeteltéréseken, amikor a magyar baloldal olyan kijelentéseket tesz, amelyek nem tükrözik a nemzeti konszenzust, a demokratikusan megválasztott és felelősségteljes döntéseket hozó kormány álláspontját - hangsúlyozta az államtitkár.

Nem szabad megosztó kijelentéseket tenni például a kárpátaljai magyar kisebbség ügyében vagy az energiapolitika témájában, ahogy azt az ellenzék az elmúlt egy héten tucatnyiszor megtette. Különösen veszélyes, hogy a baloldal mindent ellenez, amit a kormány tenni akar 

- mondta Kovács Zoltán.

Ezt történt a migrációs válság vagy a koronavírus-járvány idején, és ez most, amikor háború van, már nemcsak felelőtlenség, hanem kimondottan bűn - jelentette ki.

Kovács Zoltán elmondta: az EU-ban Magyarország minden olyan politikát támogat, amelyben egyetértés van és nem jelent elfogadhatatlan kompromisszumot a magyar érdekek szempontjából.

Az államtitkár elmondta, hogy már több mint 140 ezren érkeztek Ukrajnából, ám az ország felkészült a még nagyobb menekültáradatra is; senki nem marad ellátatlanul.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy a járvány a vége felé jár Európában, ezért döntött a kormány arról, hogy hétfőtől Magyarországon is megszűnik a korlátozások nagy része.

Legalább 33 ember meghalt a Csernyigovot ért orosz légicsapásokban

Korábban az ukrán katasztrófavédelem 22 halálos áldozatról számolt be, de a legfrissebb jelentések szerint ez a szám 33-ra emelkedett.

A mentési munkálatokat ideiglenesen felfüggesztették a térségben zajló heves harcok miatt

– írja a Sky News.

A légicsapásokban két iskolát, valamint több magánházakat ért találat.

Putyin: minden a terv szerint halad

Az orosz elnök szerint az Ukrajna elleni „különleges katonai művelet” a terv szerint halad, a Kreml által kitűzött célok teljesülni fognak. Vlagyimir Putyin csütörtöki televíziós beszédében dicsérte az orosz hadsereg hősiességét, és a halott katonák családjainak kártérítést ígért. Az ukránokat agymosottaknak nevezte, és azt mondta: a katonák a polgári lakosságot használják pajzsként. Az elnök hangsúlyozta: Oroszország az ukrajnai neo-nácikkal áll hadban.

Sosem adom fel a meggyőződésemet, hogy az oroszok és az ukránok egy nép

– mondta Vlagyimir Putyin.

Az orosz és ukrán fél megállapodott a civilek evakuálásáról

A Sky News azt írja, hogy a csütörtöki béketárgyalásokat követően az orosz és az ukrán fél megállapodott abban, hogy humanitárius folyosókat hoznak létre a civilek evakuálásához.

A megállapodás a civilek evakuálásának idejére egy lehetséges ideiglenes tűzszünetet is tartalmazhat.

Az orosz tárgyalók is megerősítették, hogy mindkét fél beleegyezett a humanitárius folyosók létrehozásába és az érintett területek körüli ideiglenes tűzszünetbe.

Továbbá megállapodtak abban is, hogy hamarosan megtartják a tárgyalások harmadik fordulóját.

 

Orosz vezérőrnagy halt meg az ukránok elleni harcokban

Andrej Szuhovetszkij vezérőrnagy, az orosz 7. légideszant hadosztály parancsnoka a hét elején halt meg Ukrajnában - írja a Sky News.

Macron: a legrosszabb következik

Önmagát csapja be, ha azt gondolja, hogy az országa nem fizet meg ezért nagyon drágán. Országa gyengébben, hosszú távon elszigetelve, szankcióktól sújtva jön ki ebből a konfliktusból

– üzente Emmanuel Marcon Vlagyimir Putyinnak a két elnök csütörtöki telefonbeszélgetése során. 

A francia elnök szerint orosz partnere semmi megnyugtatót nem mondott a 90 percnyi tárgyalás során, szerinte a neheze még csak most jön Ukrajna számára.

 

Még az orosz macskákat is szankciókkal büntetik

Szankciólázban ég a nyugat, a gazdaságtól a mindenféle sportágon keresztül egyre újabb területeket érnek el a büntetőintézkedések. Már az orosz dorombolókat is – írja a Világgazdaság.

Kék-sárgára mázolták a pozsonyi szovjet katonai temető emlékművét

Megrongálták, kék-sárgára – az ukrán zászló színeire – mázolták ismeretlenek a pozsonyi szovjet katonai temető emlékművét, a Slavínt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön. A történtekre a szlovák politika képviselői különbözőképpen reagáltak.

Feltételezhető, hogy a rongálást csoportosan követték el, tekintve, hogy a temető központi emlékműve - melynek tetején egy mintegy negyvenméteres obeliszk áll – nagy kiterjedésű épület, s lépcsőzetét, oszlopait és az előtte lévő teret is lemázolták. Az ügyben a hatóságok idegen tulajdon megrongálása miatt indítottak eljárást – tájékoztatta a szlovák hírügynökséget a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője.

A szlovák hírügynökség jelentése szerint az emlékmű megrongálására reagálva Oroszország pozsonyi nagykövetsége felháborodásának adott hangot, vandál tettnek minősítette azt, és a két ország közötti - a hadisírok gondozására vonatkozó - egyezmény alapján kérte az emlékmű eredeti állapotának helyreállítását.

Azonnali tűzszünetet követelnek az ukránok

Már javában zajlik a tárgyalások második köre az orosz és az ukrán delegáció között. A küldöttségek a fehéroroszországi Białowieża-erdőben találkoztak, mintegy 70 kilométerre Breszt városától, az ukrán határ közelében. Ukrajna azonnali tűzszünetet és hosszú távú fegyvernyugvást követel, és azt, hogy az orosz csapatok nyissanak humanitárius folyosót azokba a városokba, falvakba, amelyeket körülzártak, és lőttek az elmúlt napok során. 

Megénekelték az ukránok a török drónok sikerét

Ukrán zenészek a törökországi importból származó Bayraktar TB2 drónok sikeres ukrajnai bevetéséről készítettek videóklippet, amiben (némileg visszás módon) a közzétett találatok is szerepelnek.

Aggódnak az ukrán atomerőművek biztonsága miatt

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) határozatban szólította fel Oroszországot, hogy tartsa magát távol az ukrán atomlétesítményektől, beleértve a csernobili atomerőmű területét. Az ügynökség kormányzótanácsa „elítéli az Orosz Föderáció erőszakos tetteit, így a nukleáris létesítmények feletti irányítás erőszakos átvételét is”. 

Ukrajnában négy aktív atomerőmű üzemel (a rivnei, a hmelnickiji, a zaporizzsjai valamint a dél-ukrajnai), ez szolgáltatja az ország áramellátásának csaknem felét.

Működő atomerőművek Ukrajnában (fekete négyzet, a piros körök száma a reaktorok számát jelzi) Fotó: vg.hu

Szergej Lavrov csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt: a nyugati politikusok atomháborút fontolgatnak, de Moszkvát ez sem rettenti el, céljaik eléréséig, azaz a végsőkig folytatják az előrenyomulást Ukrajnában.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az atomháború egyre növekvő veszélye csak a nyugati politikusok fejében létezik. Oroszország nem tart egy atomháborútól.

 

Putyin Macronnak: Oroszország eléri céljait

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy Oroszország sikeresen demilitarizálja és semlegessé teszi Ukrajnát, mint mondta, ez a célja.

A két elnök telefonon beszélt egymással. A BBC szerint Putyin azt mondta, hogy Ukrajna bármiféle kísérlete a tárgyalások halogatására csak azt eredményezné, hogy Oroszország bővíti a követeléseit.

Vlagyimir Putyin a moszkvai űrközpontban 27, 2022. február 27. / SPUTNIK / AFP / Sergei Guneyev

Putyin azt is mondta Macronnak, hogy nem ért egyet a francia vezető szerdai beszédével, miszerint egyedül az orosz elnököt tette felelőssé a háború megindításáért.

 

Megérkezett az ukrán delegáció a béketárgyalásra

Az ukrán delegáció megérkezett Fehéroroszországba, hogy ismét tárgyaljanak Oroszországgal. Ukrajna reméli, hogy sikerül megállapodni a tűzszünetről.

 

Ukrán fegyveres erők szerint ukrán irányítás alatt van Herszon

Oroszország azt állította, hogy elfoglalta Herszont, így ez lett az első ukrán város, mely az orosz erők kezére került – írja a Sky News.

A lap azonban nemrég arról számolt be, hogy Ukrajna azt állítja, továbbra is az ellenőrzése alatt tartja a területet.

„Mostanra súlyos harcok dúlnak Herszon közelében. A város nincs ellenőrzés alatt. Átmeneti bázisként használják az egységek áthelyezésére" – közölték az ukrán fegyveres erők.

 

Az orosz csapatok próbálják megakadályozni az evakuálást Mariupolban

Vadim Bocsenko, a város polgármestere azt mondta, az orosz csapatok aktívan támadják a vasúti összeköttetéseket, hogy a civilek ne tudjanak elmenekülni az ágyúzások elől.

Korábban azt is mondta, hogy az elmúlt 24 órában folyamatosak voltak a támadások, amik miatt megszakadt a víz- és az áramellátás.

 

Tankelhárító akadályokat építenek Kijevben

Az ukrán főváros a 64 kilométeres orosz konvoj érkezésére készül.

 

Így mentik a civil lakosságot Irpinyben - videó

Hatalmas füst lepte el Buchát - videó

Újabb videó Csernyihivről a bombázások után

A fehérorosz határhoz közel fekvő Csernyihiv városát is bombázza az orosz hadsereg.

 

Elfoglaltak az oroszok egy kulcsfontosságú épületet Herszonban

A BBC azt írja, hogy Hennadiy Lahuta ukrán oldalról megerősítette, hogy az orosz hadsereg teljesen elfoglalta Herszon régió államigazgatási épületét.

A részleg igazgatója elmondta, hogy ettől függetlenül más helyszínen próbálják ellátni feladataikat, és segítenek a helyi lakosoknak.

Moszkva éjfél óta szüntelenül lövi Ukrajnát, Zelenszkij üzent Putyinnak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tette közzé csütörtökön:

A szabadságunkon kívül nincs mit vesztenünk

- hangsúlyozta az elnök.

Zelenszkij azt mondta, hogy naponta érkeznek fegyverszállítmányok az országba Ukrajna szövetségeseitől.

Zelenszkij emlékeztetett, hogy két éve regisztrálták az első koronavírus-fertőzöttet Ukrajnában.

Egy hét telt el azóta, hogy megtámadott minket egy másik vírus

- tette hozzá az orosz invázióra utalva.

Oroszország taktikájának megváltoztatása és a lakott területek ágyúzása annak bizonyítéka, hogy Ukrajna sikeresen megtorpedózta Moszkva eredeti tervét, amely a gyors győzelemre alapozott

- mondta az elnök.

Azt javasolta Moszkvának, hogy kezdje el tanulmányozni a jóvátétel szót, mert Kijev Oroszországgal fogja megfizettetni a megszállás okozta károkat.

Volodimir Zelenszkij hozzáfűzte:

AZ UKRÁNOK MEGKAPJÁK A NYUGDÍJAKAT, ÉS SEGÉLYT AJÁNLANAK FEL AZOKNAK, AKIK A HÁBORÚ MIATT MARADNAK KI A MUNKÁBÓL. AZ UKRÁN ELNÖK SZERINT 16 EZER KÜLFÖLDI ÖNKÉNTES CSATLAKOZOTT UKRAJNÁHOZ A HÁBORÚBAN.

Zelenszkij emlékeztetett: az ukránok túlélték a világháborúkat, a holodomort (a Sztálin által mesterségesen előidézett éhínséget), a szovjet terrort, a holokausztot, a csernobili balesetet és a Krím félsziget orosz annektálását, illetve a kelet-ukrajnai szakadárok Moszkva általi támogatását.

Nem mi vagyunk a legnagyobb ország. Nincsenek atomfegyvereink, nem látjuk el olajjal és gázzal a nemzetközi piacokat

- mondta.

De itt a népünk és az országunk. Ezért harcolunk

- tette hozzá.

Bombázzák Csernyihiv városát - videó

A Kijevtől északra, a fehérorosz határhoz közel felvő Csernyihiv városát is bombázza az orosz hadsereg - írja a Reuters.

A támadás miatt olajtartályok is felrobbantak, emiatt óriási tűz és füst lepte el a környéket, a tűzoltók megpróbálják a tüzet oltani.

Nem csak ezeket a tartályokat érte támadás, lakóház is ég a városban:

Emellett egy látványos videó is felkerült egy óriási robbanásról, amelyet egy kocsi fedélzeti kamerája vett fel szintén Csernyihivben:

 

Új szabályokat vezettek be az oroszok Herszonban

A kikötőváros, Herszon orosz megszállás alá került, a lakóknak pedig új szabályok szerint kell élniük. 

A BBC-nek nyilatkozó lakos szerint a város "most már csendes." Tegnap még senki sem merte elhagyni az otthonát, ma már többen is kimentek, főleg azért, hogy élelmet vegyenek."

Ugyanakkor a város külkerületeiből még lehet hallani a harcokat.

"Új szabályok vannak. A kormány azt kéri tőlünk, hogy ne provokáljuk az orosz katonákat. Nem csoportosulhatunk, nem vezethetünk gyorsan. Bármikor meg kell állnunk és meg kell mutatnunk, mi van a kocsinkban, ha felszólítanak."

A lakosoknak már van vízük, áramuk és újra működik az internet is. Úgy tudják, hamarosan gyógyszereket is hoznak a városba.

Kigyulladt a bevásárlóközpont Mariupol - videó

Tovább folytatják az orosz erők Mariupol városának ostromát, a legfrissebb videókon az látható, hogy kigyulladt egy nagy bevásárlóközpont a támadás miatt.

A BBC azt írja, hogy az orosz erők elkezdték támadni a civil infrastruktúrát is, illetve a közműveket is, emiatt nincs áram és fűtés a városban.

 

Az orosz gyerekeknek "Ukrajna felszabadításáról" tartottak előadást

Televízión keresztül közvetítettek előadást iskolás gyerekeknek Oroszországban arról, hogy milyen "veszélyt jelent Oroszországra a NATO", illetve hogy miért volt "szükséges Ukrajna felszabadítása" - írja a Sky News az orosz oktatási minisztériumra hivatkozva.

Az órán arról is szó volt, hogy miért védte meg Oroszország a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság civil lakosait. Azt is megtanították a gyerekeknek, hogy hogyan különböztessék meg az igazságot a hazugságoktól az interneten terjedő információk közül.

 

Gyerekeket vettek őrizetbe orosz rendőrök, mert virágokat helyeztek el Ukrajna moszkvai nagykövetségén

Öt gyereket és egy idős nőt is őrizetbe vettek, miután kifejezték a háború elleni tiltakozásukat.

A 7 éves Sonya és David, a 9 éves Matvey, valamint a 11 éves Liza és Gosha az édesanyjukkal ment a nagykövetséghez, az épület előtt virágokat helyeztek el, és háborúellenes táblákat tartottak. Az orosz rendőrök mindannyiukat elvitték és őrizetbe vették.

Rajtuk kívül egy 77 éves nőt is bevittek, amiért tüntetett a háború ellen.

 

Álmában ölték meg a 19 éves kárpátaljai katonát Harkovban

Olena Mudra újságíró a közösségi oldalán azt írta, hogy a 19 éves férfit Harkov városában találta el egy rakéta.

A NAGYSZŐLŐSI VALERIJ MÉHEST ÁLMÁBAN HALT MEG.

Február 24-én két kárpátaljai magyar, egy munkácsi (Bilak Vaszil, 22 éves) és egy ungvári katona (Kis Sándor, 29 éves) is meghalt az oroszok elleni harcban.

300 ember halt meg Herszon elfoglalása közben

Az oroszok csütörtökön bevették Herszont, a Krím-félszigettől északnyugatra fekvő dél-ukrajnai várost.

A New York Times szerint a város bevétele közben 300 ember meghalt. A nagy erejű orosz fegyverek miatt sok holttest teljesen felismerhetetlenné vált.

 

Kijev ellenzi az orosz-ukrán tárgyalások javasolt helyszínét

Már megérkezett Lengyelországba az ukrán tárgyalóküldöttség, deELLENZI, HOGY A TÁRGYALÁSOKAT A FEHÉROROSZORSZÁGI BELAVEZSSZKAJA PUSCSA NEMZETI PARKBAN TARTSÁK- közölte csütörtökön a fehérorosz Demokratikus Erők Kerekasztalának vezetője.

Jurij Voszkreszenszkij a Rosszija-24 tévéműsorban nyilatkozott. Mint mondta, az ukrán küldöttség Lengyelországban van, de kategorikusan ellenzi, hogy Belavezsszkaja Puscsát (oroszul Belovezsszkaja Puscsa) válasszák a tárgyalások helyszínéül.

A nyilatkozó úgy vélekedett, hogy ennek talán valamiféle "képzettársításhoz" van köze, mertmindannyian emlékszünk arra, hogy a Szovjetunió ott vesztette el államiságát.1991. december 8-án Borisz Jelcin orosz és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök, valamint Sztanyiszlav Suskevics, a fehérorosz törvényhozás elnöke ezen a helyszínen írta alá a Szovjetunió feloszlatásáról szóló szerződést.

"Nekem mégis úgy tűnik, hogy ukrán partnereink húzzák az időt. Minden erre mutat. Talán tartalékosokra vagy a nemzetközi brigádok önkénteseire várnak. Nem akarják siettetni a tárgyalásokat" - mondta Voszkreszenszkij.

 

Egy múzeumot is lerombolt az orosz hadsereg Ukrajnában

Az orosz hadsereg elpusztított egy múzeumot a Kijevtől 80 kilométerre északnyugatra fekvő Ivankivban. Az ukrán kormány ezért Oroszország tagságának megszüntetését kérte az UNESCO-tól.

 

34 civil halt meg Harkovban az elmúlt 24 órában

Az elmúlt 24 órában, március 2. és 3. között 34 civil halt meg Harkovban az orosz támadásokban – közölték csütörtökön a segélyszolgálatok

 

Az oroszok átvették az irányítást Herszonban

A város polgármesterének szerda esti Facebook-bejegyzése szerint orosz katonák nyomultak be a herszoni önkormányzat épületébe, a 250-300 ezres lélekszámú városban pedig nincsenek már ukrán fegyveres csapatok

HERSZON POLGÁRMESTERE A MEGSZÁLLÓKNAK AZT MONDTA, NEM ÍGÉR, MERT NEM ÍGÉRHET SEMMIT, ÉS CSAK ANNYIT KÉR, HOGY NE LŐJENEK AZ EMBEREKRE.

A lakosságot felszólították, hogy csak egyesével, legfeljebb párosával menjenek ki az utcára, ne provokálják az oroszokat és mindig álljanak meg az első felszólításra.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Egy civil mellett csapódott be egy rakéta egy ukrán szupermarketbe – videó

A Donyeck városban lévő Petrovs'kyi kerületben ért orosz találat egy szupermarketet. A videón látható, ahogy egy ember épp a bejárat felé tart, amikor hatalmas robbanás rázza meg az épületet. Ezután egy férfi látható, amint kiszalad az üzletből.

A Twitter-bejegyzés szerint egy nőt láttak haldokolni a épületben, az állapotáról nincs információ.

 

Megakadt a 64 kilométeres orosz konvoj, az elmúlt 24 órában 3 km-t haladt

Az elmúlt napokban több olyan felvétel is készült, melyen egy 64 kilométer hosszú orosz konvoj látható, amint Kijev felé halad. A Sky News úgy tudja, hogy a konvoj az elmúlt 24 órában mindössze 3 kilométert tett meg, jelenleg 25 kilométerre van az ukrán fővárostól.

John Kirby, a Pentagon szóvivője azt mondta, az elmúlt 24-36 órában nem igazán haladt előre az orosz konvoj. Szerinte lehetséges, hogy a csapatok átcsoportosítják magukat, és igyekeznek majd pótolni az elvesztegetett idő

 

Mosolyogva szelfizett a rakétákkal egy orosz katona, az ukránok elfogták - videó

A közösségi médiában látható egy videó, melyen egy orosz katona készít felvételt saját magáról, háttérben a kilőtt rakétákkal, miközben vidáman mosolyog és bólogat.

Újabb német fegyverszállítmányt kaphat Ukrajna

Újabb fegyverszállítmányt kaphat Németországtól az orosz invázió ellen harcoló ukrán hadsereg - jelentették csütörtökön német hírportálok.

A szállítmány 2700 Strela típusú, vállról indítható szovjet légvédelmi rakétából áll. A leginkább helikopterek elleni bevetésre alkalmas fegyverek az egykori NDK hadseregének készletéből származnak. A szövetségi gazdasági minisztérium már hozzá is járult kivitelükhöz.  

A kormány az Ukrajna elleni orosz invázió harmadik napján, február 26-án a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva úgy döntött, hogy mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek.   

Az első szállítmány 1000 páncéltörő fegyverből és 500 Stinger légvédelmi rakétából áll. Christine Lambrecht védelmi miniszter egy hétfőn - február 28-án - reggel tett nyilatkozatában azt mondta, hogy a támogatás megérkezése Ukrajnába "nem napok, hanem órák kérdése".   

A kormány ahhoz is hozzájárult, hogy Hollandia továbbexportáljon Ukrajnába 400 német gyártmányú páncéltörő fegyvert, Észtország pedig átadjon Ukrajnának az egykori NDK hadseregének készletéből kilenc D-30 típusú vontatott tarackágyút a hozzájuk tartozó lőszerrel.   

A berlini vezetés az invázió első napjaiban azt is elhatározta, hogy felállítanak egy százmilliárd eurós (38 000 milliárd forint) pénzügyi alapot az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezenfelül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre.   

Az ukrajnai fegyverszállítás beindítása és a nagyarányú - a NATO-tagoktól elvárt, GDP-arányosan kétszázalékos védelmi költségvetést meghaladó mértékű - haderőfejlesztés irányváltás a hidegháború vége óta követett német politikában. A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Ukrajna elleni orosz invázió fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.

 

Az orosz katonák körülvették Európa második legnagyobb erőművét Ukrajnában

Az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete aggodalmának adott hangot, miután az orosz erők körbevették Ukrajna legnagyobb atomerőművét. Az erőmű közelében ukrán civilek állják útját az orosz erőknek.

 

Újságíró mellé talált be egy orosz tank 

A Twitteren tettek közzé egy videót, mely szerint egy újságíró épp a háborúról tudósított, amikor egy tank felé lőtt, a lövedék pedig a férfi mellett csapódott be.

 

Orosz hadihajók jelentek meg Odessza partjainál 

Hamarosan megindulhat Odessza inváziója. Amerikai hírszerzők úgy értesültek, hogy az orosz hadihajók elhagyták Krímet és Odessza felé vették az irányt. Információik szerint Ukrajna harmadik legnagyobb városa ellen már akár csütörtökön megindulhat az ostrom. 

 

Moszkva és Kijev várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót

Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Vlagyimir Megyinszkij, az orosz küldöttség vezetője közölte, hogy az ukrán fél már úton van a tárgyalás helyszínére - áll a jelentésben.   

A két fél megállapodott abban, hogy a helyszín a nyugat-fehéroroszországi Breszt térségében lesz. Az orosz hadsereg "biztonsági folyosót" alakított ki annak érdekében, hogy az ukrán küldöttség eljusson oda.   

Az ukrán fél megerősítette, hogy beleegyezett a megbeszélések megtartásába, de ennél többet nem közölt. A kijevi külügyminisztérium ugyanakkor sürgette Oroszországot, hogy hirdessen tűzszünetet a súlyosan érintett Harkiv és Szumi kelet-ukrajnai régiókban, hogy a civilek biztonságba kerülhessenek.   

A fehérorosz-ukrán határon hétfőn tartott első tárgyalási forduló nem hozott kézzelfogható eredményeket. Az orosz erők szerdán is folytatták előrenyomulásukat, csütörtökön kora reggel több robbanást regisztráltak Kijevben, megszólaltak a légvédelmi szirénák.  

Nyolc ember, köztük két gyermek meghalt egy légitámadásban a kelet-ukrajnai Izjum városában, Harkiv közelében - közölték a helyi hatóságok az ukrán média szerint. A részleteket nem lehetett független forrásból ellenőrizni.   

Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója az Ukrajna-24 állami televízióban szerdán még azt mondta, hogy este tartják az ukrán-orosz tárgyalások második fordulóját, és a delegációk a korábbi összetételben folytatják megbeszélésüket.   

Kedden egy orosz forrás még azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek, hogy a tárgyalások következő fordulóját a fehérorosz-lengyel határon fekvő fehéroroszországi Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban fogják tartani.   

Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban két rakéta csapódott be egy közigazgatási épületbe, és a jelentések szerint egy katedrális is megrongálódott. Esetleges sérültekről nincs információ.   

A nyugat-ukrajnai Zsitomírtól északra fekvő Korosztenyben a hatóságok közölték, hogy két ember meghalt és öten megsebesültek egy nagy ellenőrzőpontra mért légicsapásban.

 

Folyamatosan frissülő térképen a csapatmozgások Ukrajnában

Folyamatosan frissülő térképen követhetőek a különféle csapatmozgások és csapások Ukrajnában.

Forrás: HTTPS://LIVEUAMAP.COM/

 

Beindult a szülés egy kárpátaljai menekült kismamánál a Nyugati pályaudvaron

Egy Ukrajnából menekült kismamánál beindultak a szülési fájások a Nyugati pályaudvaron, a rendőröktől kért segítséget. Mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték – csütörtök hajnalban adott életet egy egészséges kisfiúnak.

 

6376 kárpátaljai menekült érkezett szerdán a fővárosi pályaudvarokra

Az ukrajnai háború elől 2022. március 2-án 6376 ember, köztük 509 gyerek érkezett Budapestre vonattal. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 1099 ember, köztük 75 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg - írja a Police.hu.

ENSZ: Egymillió ember menekült el Ukrajnából

Már egymillió ember menekült el Ukrajnából a háború elől valamelyik szomszédos országba múlt csütörtöktől szerda éjfélig - közölte csütörtök hajnalban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), amely szerint

EBBEN AZ ÉVSZÁZADBAN ILYEN INTENZÍV EXODUSRA MÉG NEM VOLT PÉLDA A VILÁGON.

Az egymillió ember Ukrajna lakosságának két százalékát jelenti. Ez az érintett országok hatóságai által közölt adatok összesített értéke. Az UNHCR egyúttal figyelmeztetett, hogy

A MENEKÜLTÁRADATNAK MESSZE NINCS VÉGE,

akár a négymilliót is elérheti ez a szám a végén, sőt, ennél is több lehet.

A legtöbben - 5,7 millióan - a szíriai háború elől menekültek el külföldre az ENSZ-szervezet adatai szerint, de a leggyorsabb szíriai exodus idején, 2013 elején is legalább három hónap alatt hagyta el az országot egymillió ember.

AZ ENSZ TISZTSÉGVISELŐI A MOSTANI VÁLSÁGBAN DICSÉRTÉK AZ UKRAJNÁVAL SZOMSZÉDOS, BEFOGADÓ ORSZÁGOKAT SEGÍTŐKÉSZSÉGÜKÉRT.

Az ukrajnai menekültekből több mint 505 ezer érkezett Lengyelországba, több mint 116 ezer ember Magyarországra, 79 ezret meghaladta a Moldovába, 71 ezret a Szlovákiába és 131 ezret a Romániába érkezők száma.

 

Nyomozás kezdődik az esetleges orosz háborús bűncselekmények ügyében

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kellő számú országtól kapott jóváhagyást arra, hogy azonnal elkezdhesse a nyomozást Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei ügyében, így nincs hozzá szükség bírósági jóváhagyásra, az ICC ezzel több hónapnyi időt nyer - jelentette be a főügyész.

Karim Khan szerint az ICC-t megalapító római egyezmény 39 részes országa kérte a nyomozás elindítását.

Karim Khan, az ICC főügyészeForrás: EyePress via AFP

A főügyész hétfőn azt mondta, az ukrajnai helyzet hozzávetőleges áttekintése alapján arra a következtetésre jutott, hogy megalapozottan gyanítható, háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket is elkövettek Ukrajna orosz inváziója közben. "Tekintve a konfliktus kiszélesedését az utóbbi napokban, az a szándékom, hogy a vizsgálatba folyamatosan bevonok minden, a hivatalom hatáskörébe tartozó újabb, bármely fél által, bárhol az ország területén elkövetett, gyanítható bűncselekményt" - írta akkor. Szerda esti közleménye szerint azonnal el lehet kezdeni a bizonyítékok összegyűjtését.

Ukrajna nem részese az ICC-t megalapító római egyezménynek, de a Krím 2014-es orosz annektálása után elfogadta a bíróság joghatóságát a területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekménynek ügyében. Oroszország nem ismeri el a bíróságot.

 

EBESZ-alkalmazott is van a harkovi áldozatok között

Az északkelet-ukrajnai Harkov bombázásában meghalt kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik helyi alkalmazottja, Marina Fenina, miközben bevásárolt a családja számára - közölte szerdán este a szervezet.

Fenina az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelőcsoportjának tagja volt. A csoport tagjai az ukrán fegyveres erők és a kelet-ukrajnai, oroszbarát szakadárok közötti tűzszünet betartását ellenőrizték az elmúlt években. Az EBESZ múlt csütörtökön, az orosz támadás megindulása miatt úgy határozott, hogy ideiglenesen felfüggeszti misszióját, és elviszi az országból a csoport külföldi tagjait.

 

Az oroszok állítása szerint elfoglalták Herszon városát

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a hadsereg teljesen elfoglalta az Odesszától keletre, a Fekete-tenger partján fekvő Herszon várost, bár ezt ukrán részről kétségbe vonták. Volodimir Zelenszkij elnök hivatala csütörtök hajnalban azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy

A HARCOK MÉG MINDIG FOLYNAK A VÁROSÉRT,

de részleteket nem ismertetett a hivatal. Ihor Kolihajev polgármester viszont elárulta, hogy

AZ OROSZ KATONÁK MÁR A BELVÁROSBAN VANNAK,

és megszállták a városházát. Ő arra kérte az oroszokat, hogy civilekre ne lőjenek, és hagyják nekik összegyűjteni a halottakat. Ukrán fegyveresek nincsenek a városban - állította.

Herszon stratégiai jelentőségű város a Dnyeper-partján, annak tengeri torkolata közelében.

 

Zelenszkij: az ukrán nép meghiúsította Oroszország álnok tervét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette egy csütörtök hajnalban megjelent videoüzenetében: az ukrán nép "meghiúsította Oroszország álnok tervét", hogy megszállja országát, és büszke az ukránok hősies ellenállására.

"Egy hét alatt meghiúsítottuk az ellenség tervét, amelyet évek óta népünk, országunk iránti gyűlöletből szőtt. Békére itt nem lelhetnek, egy percnyi nyugalmuk sem lesz, de élelmük sem"

- mondta az elnök a néphez intézett üzenetben, amely Telegram-fiókjában jelent meg.   

Arról nem beszélt, hogy az orosz hadsereg milyen városokat foglalt már el. "Ha valahova sikerült is betörniük, nem lesznek ott sokáig, mert kiűzzük őket" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a harcok meg fogják tépázni az orosz katonák morálját. "Ők nem egy szuperhatalom harcosai, hanem megtévesztett és kihasznált gyerekek" - mondta. Állítása szerint az orosz hadsereg embervesztesége elérte a 9000 főt.   

Az orosz védelmi minisztérium szerdai közlése szerint Oroszország vesztesége 500 fő, Ukrajnáé pedig 2870 volt akkor.  

Borítókép: Az orosz és az ukrán küldöttség tárgyalásának második fordulója a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban 2022. március 3-án / MTI / AP / BelTA / Makszim Gucsek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában