A fegyverprogram miatt

2022.04.21. 23:28

Az EU kiterjesztette az Észak-Koreával szembeni szankcióit

Az Európai Unió Tanácsa további nyolc emberre és négy, az ország nukleáris programjának finanszírozásában részt vevő szervezetre terjesztette ki a nukleáris tevékenységekkel összefüggésben Észak-Koreával szemben bevezetett úgynevezett autonóm, azaz saját kezdeményezésű szankciókat.

A jegyzékbe vettek között olyan emberek szerepelnek, akik vezető pozíciókat töltenek, vagy töltöttek be az észak-koreai rakétaprogram kidolgozásában részt vevő intézményekben. Az EU továbbá a megszorító intézkedések hatálya alá vont olyan egyéneket és szervezeteket, akik, illetve amelyek megpróbálták kijátszani az uniós szankciókat az által, hogy külföldi finanszírozást kívántak szerezni az illegális észak-koreai fegyverprogramok számára.

Az Észak-Koreával szemben hozott autonóm uniós szankciós listán jelenleg 65 személy és 13 szervezet szerepel, akikre, illetve amelyekre utazási tilalom és vagyoni eszközeik befagyasztása vonatkozik. A névsorra kerültek számára ezen felül tilos bármi fajta finanszírozást nyújtani. Az uniós tanács továbbá átültette az ENSZ Biztonsági Tanácsának valamennyi vonatkozó határozatát, melyek szankciókat vetnek ki 80 észak-koreai személlyel és 75 szervezettel szemben - közölték.

"Az EU eltökélt szándéka, hogy megakadályozza Észak-Korea fegyverprogramjainak fejlesztésére fordítható finanszírozást és a szükséges ismeretek felhasználását" - fogalmaztak.

A közlemény szerint az EU felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel a destabilizáló intézkedésekkel, tartsa tiszteletben a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit, és folytasson párbeszédet az érintett felekkel.

Az Európai Unió minden ország közül Észak-Koreával szemben alkalmazza a legszigorúbb szankciós intézkedéseket. Az ország nukleáris fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztésére irányuló tevékenységeire válaszul az EU 2006-ban hozott először intézkedéseket azért, mert e tevékenységek az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) számos határozatát sértették. Az unió átültette az ENSZ BT valamennyi vonatkozó határozatát, és saját autonóm szankciórendszert vezetett be az országgal szemben, ami kiegészíti és megerősíti az ENSZ által elfogadott büntetőintézkedéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában