Sok a hasonlóság

2022.04.09. 07:15

Emmanuel Macron Orbán Viktor politikáját másolja?

Bár a francia elnök és a magyar kormányfő retorikailag jellemzően az európai küzdőtér két ellentétes pólusába pozicionálja magát, Macron sok területen a magyarhoz hasonló álláspontot képvisel.

Bár Emmanuel Macron és Orbán Viktor retorikailag jellemzően az európai küzdőtér két ellentétes pólusába pozicionálja magát, a nagypolitikába 2017-ben belépő francia államfő és a magyar miniszterelnök politikájában szembetűnően sok hasonlóság is található – írja a Magyar Nemzet.

 

„Politikai ellenfelek vagyunk, de egyúttal európai partnerek is” – ezt Emmanuel Macron mondta Orbán Viktorról tavaly decemberben Budapesten, amikor a magyar miniszterelnök hivatalában fogadta a francia államfőt alig néhány héttel azelőtt, hogy Franciaország átvette az EU Tanácsának soros elnökségét. Macron a francia belpolitikát évtizedeken át uraló, a konzervatív jobbközép és a progresszív baloldal között ingadozó bipoláris hatalmi egyensúly felbomlása idején emelkedett fel a nagypolitkába, a társadalomnak a hagyományos politikai pártok felé érzett csalódottságát kihasználva pedig magát, illetve a Köztársaság Lendületben! nevű pártját centristaként határozta meg, ezzel kihasítva magának a politikai paletta közepét.

Politikai üzenetei is ennek megfelelően a franciákat leginkább foglalkoztató társadalmi és gazdasági kérdésekre fókuszálnak; míg tehát magát globális vezetőként jellemzi, elemzők szerint baloldali politikusként jobboldali politikát folytat,

első elnökségének öt éve alatt ugyanis nem riadt vissza attól, hogy a tőle jobbra található politikai pártok legfőbb kampányüzeneteit is beolvassza saját választási programjába, kifogva ezzel a szelet ellenfelei vitorlájából.

 

Az április 2-án megtartott – egyébként egyetlen – kampányrendezvényén például a francia társadalmat évtizedek óta megosztó bevándorlás kérdésével kapcsolatban úgy fogalmazott: „amikor félelmet érzünk a migrációs jelenségek miatt, azt gondolom, meg kell védenünk azt, ami a DNS-ünkben van, vagyis kötelességünk fogadni azokat, akik egy háborúban álló országból menekülnek, mint ahogy azt ma az ukránok teszik”. De ahhoz, hogy ezt képesek legyünk megtenni – folytatta a jelenlegi elnök –

azt is szükséges tudnunk, hogy hogyan kell felvennünk a harcot az illegális bevándorlással szemben.

Az illegális bevándorlás elleni küzdelem márpedig hosszú ideje a Macron legnagyobb politikai riválisának számító Marine Le Pen legfőbb politikai üzenete, nem csoda, hogy a Nemzeti Tömörülés elnökasszonnya nem tetszését fejezte ki az államfő „kettős beszéde miatt”. Egyébként számos illegális bevándorlókkal foglalkozó nem kormányzati szervezet (NGO) el is ítélte Macron kormányát, amiért azonnal szállást biztosított az Ukrajnából érkező menekülteknek, míg az Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsiából érkező bevándorlókkal szemben sokkal a francia hatóságok sokkal keményebben lépnek fel.

 

Erős Franciaország mindenekelőtt!

 

Macron egyébként már a 2017-es megválasztása előtti kampányában is az európai értékek védelmezőjeként tűnt fel az európai nagypolitikában, az akkor még csak 39 éves francia politikus ugyanakkor azt is hamar egyértelművé tette, hogy az Európai Unió sürgősen reformokra szorul. „A választás során folyamatosan védtem Európát, mert úgy érzem, az rendkívül fontos a franciák és hazánknak a globalizációban beöltött helye szempontjából. Azonban szembe kell néznünk a helyzettel, és hallgatnunk kell az emberekre, akik ma rettentő mérgesek és türelmetlenek az EU-val szemben” – fogalmazott akkor egy a brit BBC-nek adott interjúban. Az államfői poszton most a vasárnap kezdődő elnökválasztáson újrázni kívánó államfő egyébként három hete mutatta be elnökválasztási programját, hangsúlyozva:

újraválasztása esetén Franciaország önellátóbb országgá tétele kulcsfontosságú célkitűzés lesz.

Ennek apropóján „tömeges befektetéseket” ígért az ország mezőgazdasági és ipari függetlenségébe, de belengette több atomreaktor építésének és a hadsereg régóta halogatott megerősítésnek tervét is.

 

Visszatér a népszuverenitás

 

Kampányszlogenjeinek ráadásul régóta visszatérő eleme a „stratégiai autonómia” és „európai szuverenitás”, amely az Egyesült Államoktól való különutasságra utalva már Charles de Gaulle és François Mitterrand alatt is a francia külpolitika sarokköve volt, mostani kampányában azonban már a „népszuverenitás visszatérését” ígérte választóinak, ismét kiváltva ezzel Marine Le Pen nem tetszését.

 

 

Putyinnal is régóta törekszik a párbeszédre

 

Macron egyébként nem sok időt fektetett az elnökválasztási kampányra, ehelyett inkább komoly béketeremtő szerepet vállalt az orosz-ukrán konfliktusban, kiváltva ezzel például Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő haragját, aki élesen kikelt a francia elnök ellen, amiért az hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni

– fogalmazott a lengyel politikus, majd feltette a kérdést: „vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal is?”. Macron Putyinhoz való hozzáállása azonban egyáltalán nem újkeletű, sőt: a francia elnök évek óta azt hangoztatja, hogy az Európai Uniónak fel kell hagyni Oroszország diplomáciai elszigetelésével, s nyitni kell Moszkva felé. Macron egyébként – Angela Merkel akkori kancellárral karöltve – már a tavaly nyári EU-csúcson is EU-Oroszországot sürgetett, igaz, a kísérlet kudarcba fulladt, mégpedig elsősorban a balti államok és Lengyelország éles tiltakozása miatt.

 

Macron azonban eleve abból indul ki hosszú ideje, hogy Európa biztonsági architektúrája újragondolásra szorul; már 2019-ben erről beszélt a francia nagyköveteknek, azzal érvelve, hogy

Európában mindaddig nem lehet stabilitás, amíg nem enyhíti és tisztázza kapcsolatát Oroszországgal,

egy tavalyi EU-csúcson pedig azzal érvelt, hogy a Moszkva elleni szankcióknak nem sok értelme van, azok ugyanis eddig nem értek el változást Oroszország viselkedését illetően.

 

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) fogadja Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt a Karmelita kolostorban 2021. december 13-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában