Francia elnökválasztás

2022.04.10. 19:59

Macron és Le Pen mérkőzik meg a második fordulóban

Emmanuel Macron és Marine Le Pen jutott be a francia elnökválasztás második fordulójába, derült ki a Le Figaro című francia napilap által közzétett első részeredmények szerint. Ezek alapján a jelenlegi államfő a szavazatok 28, 6 százalékát szerezte meg, míg legfőbb riválisa, a nemzeti Tömörülés elnöke a voksok 24, 4 százalékát. A harmadik helyre a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője, Jean-Luc Mélenchon futott be 20,1 százalékkal, a magukat jobbközépként meghatározó Köztársaságiak jelöltje, Valérie Pécresse pedig mindössze a szavazatok 5 százalékát tudta megszerezni. Éric Zemmour jobboldali publicista is a vártnál rosszabbul teljesített, az első eredmények szerint mindössze a voksok hét százalékát szerezte meg.

A francia belügyminisztérium által közzétett adatok szerint mindenesetre a részvételi arány a vártnál alacsonyabb volt, Párizsban például – amely a legutóbbi, 2017-es elnökválasztás alatt Macron egyik fellegvárának számított – a megszokottnál is kevesebben mentek el szavazni.

Az ukrán–orosz konfliktusban vállalt közvetítői szerepe miatt Macron – aki öt évvel ezelőtti megválasztása óta folyamatosan a felmérések élén állt – szinte egyáltalán nem fordított időt a kampányra, sőt, programját is csupán alig három héttel a választások első fordulója előtt ismertette. A megmérettetés előtti utolsó két hétben publikált közvélemény-kutatások eredménye ugyanakkor már azt jelezte, hogy folyamatosan olvad a különbség a jelenlegi elnök és a legfőbb riválisának számító Le Pen között, mégpedig olyannyira, hogy a különbség a háromszázalékos hibahatár alá lecsökkent, a Nemzeti Tömörülés elnökének győzelme tehát most először tűnt matematikailag is lehetségesnek.

Borítókép: Marine Le Pen, a francia ellenzéki Nemzeti Tömörülés párt vezetője és elnökjelöltje (k) sajtótájékoztatót tart, miután leadta voksát a francia elnökválasztás első fordulójában az észak-franciaországi Henin-Beaumont egyik szavazóhelyiségében 2022. április 10-én (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában