Trükközések

2022.05.06. 07:43

A pénzért osztódik a szivárványkoalíció

A közös listán induló pártoknak egyetlen képviselőcsoport járjon, hogy ne lehessen trükközni a frakciópénzekkel – javasolta az MSZP egykori alelnöke. Szanyi Tibor szerint ellenzék ilyen magasról még nem tett a választókra, mint a hatpárti összefogás.

Mivel tudták, hogy nem fognak nyerni, a hatpárti összefogás az egész országgyűlési választást annak rendelte alá, hogy a parlamentbe bejutva minél több pénzhez jusson 

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szanyi Tibor, az MSZP egykori alelnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) tagja.

A baloldali politikus szerint egyértelműen látszik, a szivárványkoalíció parlamentbe bejutott tagjainak minden cselekedete a pénz körül forog. Hozzátette: ezért alapítanak meg annyi képviselőcsoportot, amennyit csak tudnak, mert minél több frakciójuk van, annál több állami támogatást kapnak. 

A választások óta minden megszólalásuk a pénzről szólt. Hogy ki ül be melyik frakcióba, ki kaphatja azokat a listás mandátumokat, amiket az eredeti tulajdonosaik nem vettek át, melyik frakciónak mennyi támogatás fog járni. A választópolgárok számára azonban ez teljesen érdektelen – fejtette ki Szanyi, aki szerint az ilyen trükközéseket azzal lehetne megakadályozni, ha a közös listán induló pártok egyetlen frakciót alapíthatnának a parlamentben.

Ne értsék félre, én nem szerettem meg a Fideszt, de ennyire magasról ellenzék még nem tett a választókra, mint ezek. Valójában nem is nevezhetjük őket ellenzéknek, ez pénzéhes üzleti vállalkozás – tette hozzá.

A jelenség nem új keletű, emlékezetes, hogy például Mellár Tamás, miután 2018-ban országgyűlési képviselőnek választották, kijelentette: nem lép be egyetlen frakcióba sem, majd később mégis a Párbeszéd képviselőcsoportjának tagja lett. Mellár csatlakozása életbevágó volt a mikropárt számára, mert nélküle nem alapíthattak volna frakciót.

Nem tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy Mellár Tamás döntésének köze lehetett a pénzhez – nyilatkozta nemrég ezzel kapcsolatban a Dunántúli Naplónak Szanyi Tibor. „Csereberék és trükközések után hat (!) baloldali frakció alakult az új Országgyűlésben” – írta a napokban közösségi oldalán Kocsis Máté, amiről a Magyar Nemzet is beszámolt.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: „mindössze 34 százalékos eredményt értek el a közös listával, jóval kevesebb képviselőjük van, mint az előző ciklusban, mégis több frakciójuk lesz, emiatt pedig hárommilliárd forinttal többet kaphatnak”.

"Ezért trükköztek ezek ennyit" – értékelt Kocsis Máté. Ahogy azt korábban lapunk is megírta, különböző háttéralkuknak, titkos egyezményeknek köszönhetően a DK-nak tizenöt, a Jobbiknak, a Momentumnak és az MSZP-nek tíz, a Párbeszédnek hat, az LMP-nek pedig öt képviselője lett az új Országgyűlésben, noha egy listán indultak. Az LMP-nek például Gyurcsányék adták oda Dobrev Klára mandátumát, hogy a zöldpárt önálló frakciót alakíthasson.

Borítókép: Szanyi Tibor az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában