Diplomácia

2022.05.23. 16:30

Szijjártó Péter: nem szabad átpolitizálni a WHO működését (videó)

Jelen helyzetben, a majomhimlő terjedése közepette meg kell őrizni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) professzionális, pragmatikus működését, annak átpolitizálása nyomán ugyanis emberéletek kerülhetnek veszélybe – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet 75. közgyűlésen hangsúlyozta, hogy bár szakértők szerint a majomhimlő sokban különbözik a koronavírustól, így is óvatosnak kell lenni, ezért fontos, hogy a WHO a megfelelő szakértelemmel álljon hozzá a kérdéshez.

Ha a WHO-ban is elkezdünk politizálni, akkor annak az ódiumát vesszük magunkra, hogy nem tudunk felkészülni erre az új járványra (...), és így emberéletek kerülhetnek veszélybe

– fogalmazott.

Hozzátette:

nagy szükségünk lesz arra, hogy a WHO megfelelő tanácsokkal tudja ellátni a világ valamennyi országát annak érdekében, hogy sikeresen vegyük fel a küzdelmet a majomhimlővel szemben és mindez ne okozzon olyan komoly sokkot egészségügyi, gazdasági, társadalmi szempontból, mint a koronavírus világjárvány elleni harc okozott

– tette hozzá.

Felszólalásában a külügyminiszter kiemelten fontosnak nevezte, hogy a WHO meg tudja tartani a professzionális, pragmatikus, gyakorlati működését, és senki ne törekedjen arra jelen helyzetben, hogy a szervezet működését átpolitizálják.

Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy manapság már kevesebb szó esik a koronavírusról, noha az még mindig jelen van, s egyes régiókban még nem sikerült legyőzni ezt a kihívást.

Kiemelte, hogy Magyarország kivette a részét a globális védekezésből, az oltóanyagokhoz való egyenlő hozzáférés biztosításából, és eddig hétmillió vakcinadózissal segített több rászoruló országot.

A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború egészségügyi téren is komoly fenyegetést jelent, ugyanis Ukrajna és Oroszország is a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, és minden bizonnyal jelentősen csökkenni fog a kivitelük.

Ez éhezéshez vezethet az egyébként is törékeny helyzetben lévő, szegény afrikai régiókban, ami újabb migrációs hullámokat eredményezhet Európa felé

– mondta, azt hangoztatva, hogy egyfajta „ördögi kört” alkothatnak a párhuzamos globális válságok.

Jól tudjuk, hogy a mobilitás és a vírus terjedése erősen összefügg. Az újabb migrációs hullámok kialakulása egyértelműen a vírus gyorsabb terjedésével járna

– tette hozzá, úgy vélekedve, hogy ezért meg kell előzni a bevándorlóáradat ismételt erősödését.

Végül emlékeztetett arra is, hogy szomszédos államként Magyarországra eddig 712 ezer menekült érkezett Ukrajnából, és közülük sok kiskorú nem rendelkezett a legalapvetőbb oltásokkal sem, amit a magyar hatóságok pótoltak. Továbbá a kormány felajánlotta a sebesült ukrán katonák gyógykezelését minden létszámkorlátozás nélkül, illetve 130 gyerek speciális orvosi ellátásának biztosítását.

Szijjártó Péter korábban találkozott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Ngozi Okonjo-Iwealával, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójával is.

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában