A mérleg két oldala

2022.06.14. 09:14

Göncz Árpád lehetett névadó, Mádl Ferenc nem

Túl nagy adminisztratív terhet jelentene a lakóknak – ezzel indokolták hat éve a liberálisok és a szocialisták, miért kifogásolják, hogy Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről nevezzék el a Hegyalja utat. A főváros ezt a javaslatot végül visszavonta, és csak Göncz Árpád egykori államfő lehetett névadó, akiről egy egész városrészt neveztek el Angyalföldön.

Hat évvel ezelőtt, 2016. március végén döntött a Fővárosi Közgyűlés – a szocialista vezetésű XIII. kerület javaslatára – arról, hogy Göncz Árpád egykori köztársasági elnökről nevezzenek el Angyalföldön egy városrészt a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésének környékén – idézi fel a Magyar Nemzet. A Tarlós István korábbi főpolgármester két helyettese, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs által jegyzett előterjesztésében eredetileg az is szerepelt, hogy 

egy másik korábbi államfő, Mádl Ferenc nevét vegye fel az I., a XI. és a XII. kerületeken áthúzódó, jelentős közlekedési útvonalnak számító Hegyalja út. 

A Széchenyi-díjas magyar jogtudós a II. kerületben élt, amíg 2000-ben államfővé nem választotta a parlament.

Miután a javaslatról beszámolt a sajtó, a Magyar Liberális Párt azonnal tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett. Szabadai Viktor, a párt akkori budapesti választmányi elnöke ezt azzal magyarázta: nem azzal van gondjuk, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnöknek emléket állítsanak az utcaátnevezéssel, de kifogásolták, hogy a főváros vezetése nem folytatott a kérdésben társadalmi konzultációt, és úgy vélték, az új utcanév miatt jelentős adminisztrációs teher hárulna a lakókra és a vállalkozásokra. (Érdekes adalék, hogy a liberális párt még mindig létezik, és az a Bősz Anett az elnöke, akit DK-s színekben a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesévé választották.) 

Tiltakoztak a fővárosi szocialisták is az utcanév-változtatási javaslat ellen.

„Megérthető lenne a dolog, ha megkérdezték volna a helyi lakosságot, hogy ők mostantól kezdve egy történelmi elnevezésű út helyett egy államelnökről elnevezett közterületen szeretnének- élni, de ez nem történt meg” – nyilatkozta akkor a még az MSZP soraiban politizáló, mára a Gyurcsány-párt fővárosi frakcióvezetőjévé avanzsált Szaniszló Sándor. 

A liberálisok végül 1300 aláírást gyűjtöttek össze. A petíciót a Medián közvélemény-kutató cég ügyvezető igazgatója is aláírta. „A XIII. kerület baloldali vezetése kitalálta, hogy legyen Göncz Árpádról elnevezve egy városrész vagy egy közterület, és úgy érezték, hogy ez rendben van, de akkor legyen kiegyenlítve, a mérleg másik serpenyőjébe is kerüljön valami, és akkor itt van Mádl Ferenc, akiről szintén el kéne valamit nevezni” – mondta akkor Hann Endre szociálpszichológus, aki mellesleg a Hegyalja úton lakott. 

Az utcanévadási javaslatot az előterjesztők végül visszavonták, egy pont kivételével. A Göncz Árpád városközpontról szóló elnevezést a közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 ellenében támogatta.

Borítókép: A megjelenés és a gondolkodás eleganciája című Mádl Ferenc-emlékkiállítás a megnyitó napján a Nemzeti Emlékezet Múzeumában, 2021. május 29-én. MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában