Lezárások

2022.06.21. 07:43

Újabb nyár, jönnek az újabb fővárosi dugók

Hétfő reggel gyakorlatilag megbénult Budapest közlekedése, miután lezárták a budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között a Lánchíd felújítása miatt. A káoszt tovább tetézi a korábban elindított beruházások elhúzódása, illetve az, hogy a 3-as metró helyett ismét pótlóbuszok közlekednek a belvárosi és déli szakaszon.

„Élesben teszteli a főpolgármester úr, milyen az, ha le van zárva a rakpart. Látjuk” – írta közösségi oldalán Wintermantel Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjének megjegyzése egy általa közzétett Google Maps-képernyőfotóra vonatkozott, amelyen az látható, hogy gyakorlatilag a teljes budapesti közlekedés megbénult – írja a Magyar Nemzet.

Hétfőtől a fővárosban – a Lánchíd felújítása miatt – lezárták a budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között. A Budapesti Közlekedési Központ korábbi tájékoztatása szerint ezt a szakaszt egészen augusztus közepéig nem használhatják az autósok. Alternatív útvonal nem sok van, az autó­sok a környező utcákat kényszerülnek használni, ahol emiatt óriá­si dugók alakultak ki.

Emlékezetes, szinte ugyanez volt a helyzet tavaly nyáron is. Megbénult a közlekedés, miután a Karácsony Gergely vezette főváros több rekonstrukciót is egyszerre indított el. 2020 tavaszán pedig egyik napról a másikra alakítottak ki biciklisávokat, többek között a Nagykörúton, ahol azóta szinte lehetetlen gépjárművel közlekedni.

A mostani korlátozás egész nyárra megnehezíti a fővárosi közlekedők életét. Ráadásul a 3-as metró helyett ismét pótlóbuszok közlekednek a belvárosi és déli szakaszon, és még mindig tart a Blaha Lujza tér felújítása, amely főként a gyalogosforgalmat korlátozza.

A fővárosi Fidesz-frakció vezetője, Wintermantel Zsolt – aki végzettségét tekintve közlekedésmérnök – a Magyar Nemzetnek korábban kifejtette, jelenleg az elképzelések megvalósításban van a hiba: egyik napról a másikra, előkészítés, felkészítés, társadalmi párbeszéd nélkül lezárták a Nagykörút egyik sávját, és sárga csíkkal, balesetveszélyesen kerékpársávokat alakítottak ki. 

Ez nem az a fajta, helyes közlekedésszakmai megközelítés, amelyet az egyetemen tanultunk

– mondta a szakember. 

Borítókép: Illusztrációfotó / Magyar Nemzet / Teknős Miklós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában