Engedett a nyomásnak

2022.07.07. 10:48

Londoni médiaértesülések szerint lemond Boris Johnson

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelemi hírtelevízió Downing Street-i forrásai szerint Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak. 

Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány és a Konzervatív Párt élén marad utódja megválasztásáig, amely a nyár végéig is eltarthat. 

Az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt gyakorlatilag összeomlott a Johnson vezette kormány. 

A héten először Rishi Sunak pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter mondott le, és csütörtökig 57-re emelkedett azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és más kormánytisztviselőknek a száma, akik ugyancsak lemondásukkal igyekeztek rábírni Johnsont a távozásra.

Borítókép: Boris Johnson (MTI/AP/Matt Dunham)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában