2022.08.21. 20:30
Orbán Balázs: újabb felelőtlen kijelentés a baloldaltól
Gyurcsány Ferenc honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc szerint a magyar haderőfejlesztés „komoly veszély”-t jelent – írta a miniszterelnök politikai igazgatója a Facebookon.

Juhász Ferenc, volt szocialista honvédelmi miniszter
Forrás: MTI
Fotó: Soós Lajos
Jelenleg Európának súlyos biztonsági kockázatokkal kell szembenéznie: a kontinensen dúló háborúval, hibrid támadásokkal és egy egyre közeledő migrációs hullámmal. Mégis, a baloldal továbbra is támadja a stratégiai jelentőségű haderőfejlesztést, amely nélkül a fegyveres testületek nem lennének képesek garantálni hazánk biztonságát, és eleget tenni a NATO-kötelezettségeknek
– írta Orbán Balázs vasárnap közösségi oldalán.
A miniszterelnök politikai igazgatója közölte,
„a baloldal már kormányzása idején is rosszul látott a pályán, így 8 év alatt egyenesen kormányprogrammá tette a Magyar Honvédség leépítését: 18 ezer fővel csökkent a hadsereg rendszeresített létszáma, 50 ezer különféle haditechnikai eszközt és hadfelszerelést adtak el, a katonai kiadások mértéke pedig 2010-ben alig érte el az 1%-ot.”
„Ezzel ellentétben a nemzeti kormány bő tíz év alatt: jelentősen emelte a védelmi kiadásokat, idén már a GDP 2%-át is elérik, azaz a NATO-kötelezettség szintjét, modernizálta a hadiipart és a haderőt, így hazánk ma már ütőképes szárazföldi és légi képességekkel rendelkezik. A fejlesztéseknek köszönhetően pedig a hadiipar a magyar gazdaság új kitörési pontjává vált” – sorolta az elért eredményeket Orbán Balázs.
Háború idején azt állítani, hogy a magyar hadsereg fejlesztése »veszély«-t jelent, hatalmas felelőtlenség és csak azt bizonyítja, hogy a baloldal továbbra sem tud elrugaszkodni attól a mentalitástól, ami a védelmi képességeink fejlesztését évekig hátráltatta, ezzel kockára téve hazánk biztonságát
– írta Orbán Balázs. Hozzátette:
Nekünk Magyarország békéje és biztonsága az első, míg a baloldalnak, úgy tűnik, valami egészen más.